„Az én mangalicás életem”- Interjú Fekete Zsókával

„Az én mangalicás életem”- Interjú Fekete Zsókával
„Az én mangalicás életem”- Interjú Fekete Zsókával

Fekete Zsókát lassan az egész ország ismeri. Ha kiejtjük, hogy „mangalicafarm”, sokaknak már az ő hajdúböszörményi telephelye jut eszébe elsőként.

Zsóka, mesélj kérlek, hogyan jött a mangalica farm ötlete?

Az ötlet nem úgy indult, hogy gyerekkori álmom a mangalica tenyészet. A szüleim, nagyszüleim mindig is mezőgazdasággal foglalkoztak. Bio zöldségtermesztésben tevékenykedett édesapám és az volt a terv, hogy ha elvégzem az egyetemet (a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi karán az Okleveles Élelmiszermérnöki szakot), akkor folytatom a vállalkozást, feldolgozva értékesítjük a termékeinket. A melléktermék hasznosítása céljából szerettünk volna mangalicákat.

Édesanyám pályázatírással foglalkozik, így adódott, hogy a Fiatal Gazda pályázatot megpályázva indítsam el a vállalkozásomat. Ezt sikeresen elnyertem, 2010-től egyéni vállalkozó lettem, de még nem főállásban. Majd 2012-ben volt egy lehetőségünk, hogy megvegyünk egy 20 kocából álló törzsállományt. Mikor megérkeztek a kocák, akkor mondta a gazda, akitől vettük, hogy valószínű a fele vemhes – rá egy hétre elkezdtek fialni a kocák. Így elég hamar több mint 50 db mangalicám lett. Innen indult az én karrierem, az én mangalicás életem. Azóta beleszerettem, és szinte hivatásként tekintek a mangalicára.

Összesen hány mangalicával foglalkozol?

Ugye 20 kocával kezdtem, mára már közel 80 tenyészkoca és 5 tenyészkan van a telepen, és ezek szaporulata. Ez közel 500 db állatot tesz ki.

Egy olyan fejlődő vállalkozás élén állsz, ami megkívánja a folyamatos, következetes munkát. Elmeséled egy „átlagos” napodat? 

Egy átlagos napom? Ez nagyon jó… (nevet) 

Egyik napom sem ugyanolyan, mert mindig jövök-megyek. Én valójában a feldolgozást részét viszem a vállalkozásnak nap mint nap. Péntekenként piacozok Budapesten, majd hétvégén vagy „pihenés”, vagy a telepen történő állatorvosi feladatokat látom el, vagy az elmaradt papírmunkáimmal tevékenykedek. 

Minden nap más és más termékeket készítünk, de van, amikor rendezvényre, előadásra, megbeszélésre kell mennem, s ilyenkor úgy kell szerveznem, hogy közben a feldolgozás is menjen, míg nem vagyok ott. Megoldom és rugalmasan, pontos szervezéssel, kemény munkával telnek a napjaim. Az „átlagos” napomat pedig e-mailekkel fejezem be, ha van energiám.

Fekete Zsóka „Minőségi Mangalica Termékei” az elmúlt években számos díjat nyertek. A teljesség igénye nélkül:
Faremerexpo
2016: Legszebb mangalica kocasüldő II. díj
Országos Mangalica Fesztivál
2017-ben II. Termékdíj szárazáru és hússajt kategóriában
számos I-II-III. helyezés termékdíj kategóriákban 2013. óta

Úgy tudom, hogy családi vállalkozásban dolgoztok. Kinek mi a szerepe?

Édesapám a telepen segít be, felügyeli, koordinálja az ott dolgozó kollégákat, de neki saját vállalkozása is van. Bio takarmányt termelünk az állatoknak, amit még külföldre is értékesítünk, ő ezzel foglalkozik.

Édesanyám mindamellett, hogy pályázatírással foglalkozik, segít a piacolásban és a papírmunkákban. Sőt, még nagymamám is sokat segít, aki megtisztítja a friss fokhagymákat, főzi nekünk az erőt adó, friss kávét, valamint a helyi piacon mai napig ő árul 83 évesen.

Mit jelent, hogy „bio takarmánnyal” dolgoztok?

A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által ellenőrzött területünk van, ahol meg tudjuk termelni a mangalicáknak szükséges takarmányt: kukoricát, búzát, árpát, napraforgót, borsót, cirkot és zöldtakarmányként lucernát. Fontos, hogy nálunk szóját nem kapnak az állatok. Az állatok a minőségi takarmánytól és a jó levegőtől, a nagy helytől ahol tudnak pihenni, relaxálni jól érzik magukat, emiatt jó minőségű a húsuk is. Ízletes, márványos szerkezetű, szinte elolvad az ember szájába a szalonna.

Szolgáltatásokat is biztosítotok a farmon. Mesélsz nekem egy kicsit erről?

Igen, Mangalica farmlátogatás néven fut ez a szolgáltatásunk. Sajnos az afrikai sertéspestis megelőzése és a Covid vírus miatt ezt nem tudjuk most biztosítani az érdeklődőknek. 

De míg ment, főleg a külföldiek körében nagy sikert aratott. Amerikától Japánig voltak már nálam látogatók. Fontos kiemelnem, hogy szigorú állategészségügyi szabályok betartása mellett jöhettek be a telepre az érdeklődők. Van egy Hajdúsági Népi tájházunk, ahol pedig kemencében sült hurka-kolbásszal vártunk az éhes vendégeket. Mindig nagy sikert aratott egy ilyen nap. Nagyon jó hangulatban és sok-sok élménnyel tértek haza.

Mi a jövő, mi a vízió? 

Mindig van hová fejlődni. A folyamatos minőséget szeretném tartani, fejleszteni magunkat, illetve újabb és újabb termékötletek vannak a fejemben.

Most a jövőt a vírushelyzet szabályozza, de szerencsére a nyáron tervezett beruházásaimat meg tudtam valósítani. Építettem egy hűtőházat, növeltem az állományom, de már nem tervezem a további bővülést. 

A képek forrása: Fekete Zsóka

search icon