Az erdészeti tudományok története Magyarországon
Az erdészeti tudományok története Magyarországon

A Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Tudományos Bizottságának rendezvényén „Az erdészeti tudományok története Magyarországon” címmel megjelent kötet mellett, az elmúlt időszak legfontosabb kutatási témáit és eredményeit is bemutatták.

A szerzők 1897-től, az önálló Erdészeti Kísérleti Állomás megalapításától kezdve gyűjtötték össze a legfontosabb kutatási témákat és eredményeket – áll az Agrárminisztérium közleményében.

Erdészetünk, vadgazdálkodásunk, természet- és környezetvédelmünk, faiparunk jövője és versenyképessége számottevően függ az új, hasznosítható tudományos eredményektől

– fejtette ki Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.  

Hangsúlyozta: a magyar kormány elkötelezett abban, hogy az erdőkre, mint a fenntartható gazdálkodás színterére tekintsen. A kutatási eredmények széles körű megismertetése jelentősen segíti annak az erdőgazdálkodási modellnek a megvalósítását, amelynek során nem sérülnek sem az ökológiai, sem a társadalmi, sem a gazdasági fenntarthatósági szempontok. 

Az államtitkár szerint, a Soproni Egyetemi Kiadó most bemutatott kiadványa két, a közelmúltban összeolvadt erdészeti intézmény közös munkájának eredménye. Az Erdészeti Tudományos Intézet és a Soproni Egyetem egy szervezetbe történő integrálása történelmi lehetőség arra, hogy az erdészeti kutatás minél szélesebb tudásbázisra építsen, és minél pontosabb válaszokat adjon az erdők kezelésével kapcsolatban felmerülő kérdésekre. 

Fotó: Pelsőczy Csaba

A Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Tudományos Bizottsága három nagy szakterületet – erdészettudomány, faanyagtudomány, vadbiológia – fog át, amelyek között szoros kapcsolat van. A tervezett három kötetből álló áttekintés kísérlet a három szakterület kutatási eredményeinek, sikereinek, kudarcainak, feladatainak áttekintésére múlt-jelen-jövő bontásban – jelezte a tárca. 

Zambó Péter az eseményen tartott zárszavában kiemelte: folyamatosan ügyelni kell a meglévő erdők egészségi állapotának és alkalmazkodóképességének javítására, és megfelelő kutatási eredményeken kell alapulnia az erdőterület növelését célzó programoknak. 

(Agrárminisztérium)  

search icon