„Az ökológiai lábnyomra gondolva sem mellékes, hogy egy terméket 500 vagy 5000 kilométeren keresztül utaztatnak”
„Az ökológiai lábnyomra gondolva sem mellékes, hogy egy terméket 500 vagy 5000 kilométeren keresztül utaztatnak”

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint a tavaly tavaszi történések láthatóvá tették a hazai mezőgazdaság fontosságát, amit csak akkor tudunk erősíteni, ha „békeidőben” is a hazai élelmiszereket választjuk.

Az áruházak polcain ma már stabilan kétharmad felett van a magyar élelmiszerek aránya, de ez a kamara elnöke szerint akár még tovább is növelhető. Fontos persze az is, hogy közben a hazai termelés képes legyen jó ár-érték arányú termékeket kínálni a fogyasztóknak.

A hellovidek.hu-n megjelent interjúban Győrffy Balázs többek között arról is beszélt, hogy az elmúlt egy évben jelentősen átalakultak a vásárlási szokásaink, és mivel kevesebb időt töltünk az üzletekben az impulzusvásárlások mértéke is visszaesett, a vásárlók tudatosabban, jobban átgondoltan döntenek, ez pedig a magyar termékek számára is előnyt jelenthet.

Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy sajnos a járvány számos ágazatban nehézségeket, visszaesést hozott. Nagy gondban voltak például a kistermelők, akik azelőtt tavasszal általában piacokon árusítottak, mert számos önkormányzat, az elnök szerint tévesen, bezáratta a termelői piacokat a járványra hivatkozva. Mivel így az alternatívát a zárt üzletek jelentették, így ez valóban nem biztos, hogy helyes döntés volt.

Győrffy arról is beszélt, hogy a mezőgazdaság környezetbarátabbá tehető, ráadásul ez a versenyképesség rovására sem menne. Ez több lábon álló kihívás, fontos például a körkörös gazdaság elvei szerint a melléktermékeket észszerűen felhasználni, de például az uniós Közös Agrárpolitikával összhangban a talajerő-utánpótlásra is figyelmet fordítani. A szakember szerint a gazdálkodók zömmel nyitottak az új kezdeményezésekre, hiszen ez az ő megélhetésüket is biztosabbá teheti.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon