Birka alakú kotlósrobotot fejlesztett a Boston Dynamics
Birka alakú kotlósrobotot fejlesztett a Boston Dynamics

A szerkezet egészen négy hetes korukig tudja nevelni a csibéket, akiket automatikusan vakcináz is, ha a mesterséges intelligencia ennek szükségét látja.

Az amerikai hightech cég közleménye szerint a robotkotlós jövő tavasszal kerülhet forgalomba, elsőként a tengerentúlon, később pedig a világ többi részén is.

Ahogy a fejlesztők a közleményben jelezték, jelenleg a gép néhány prototípusa csirkékkel foglalkozó gazdáknál van tesztelésen, ahol nem csak azt vizsgálják, hogy a szerkezet mennyire gondos anyatyúk, de arra is kíváncsiak, hogy a kiscsibék miként reagálnak a birka külsejű robotra.

Az első teszteredmények alapján a 8G-s hálózat, illetve GPS segítségével működő „kotlobot” jó hatásfokkal, szeretetben neveli a csibéket, az állatok túléléséhez feltétlenül szükséges antibiotikumokat pedig nagy gondossággal, mesterséges intelligencia segítségével, porciózva adja a szárnyas csöppségeknek. A birka alakot pedig azért választották, mert számításaik szerint hússzor több csibe fér alá, mint egy hagyományos kotlóstyúknak.

A cég azt is hozzátette, nagyon büszkék arra, hogy az első alkalommal sikerült, szinte teljesen élethű robotot megalkotni. Ahogy a borítóképen is látható, a futurisztikus szerkezet valóban megszólalásig hasonlít, egy igazi birkára.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon