Dolgok Könyvtára nyílt a budapesti Goethe Intézetben
Dolgok Könyvtára nyílt a budapesti Goethe Intézetben

Tizenöt tárgyat, köztük projektort, gördeszkát, távcsövet, laminálót és játékokat is lehet kölcsönözni csütörtöktől a Goethe Intézetben kialakított Dolgok Könyvtárában, amely az intézet július végéig tartó, Grüne Kiste elnevezésű fenntarthatósági hónapjai részeként indult útjára.

A kezdeményezés négy tematikus területen – kirándulás/piknik/szabadidő, gyerekeknek szóló szórakozás, közösségi médiaeszközök és csináld magad – kínál termékeket, amelyeket hét napra lehet olvasókártyával kölcsönözni. A projekt kísérleti jelleggel indult és egyelőre a fenntarthatósági hónapok ideje alatt működik, ugyanakkor, ha sok lesz az érdeklődő, később tervezik a kínálat bővítését.

Németországban már régóta működik a Dolgok Könyvtára, ahol könyvek helyett használati tárgyakat lehet kölcsönözni. Ez környezetkímélő szolgáltatás, amely csökkenti a fogyasztás mértékét is.

Mindezek mellett gyerekeknek és felnőtteknek szóló workshopok is várják az érdeklődőket, akik egyebek mellett használt alapanyagokból hozhatnak létre új tárgyakat.

A fenntarthatóság világszerte fontos, az emberiség egészét érintő téma, amely mint minden jelentős kérdés a kultúrával és a művészetekkel is összhangban van – hangsúlyozta Evelin Hust intézetigazgató.

Forrás (humusz.hu)

search icon