Emlékeznünk kell rá, hogy a természet részei vagyunk – Károly herceg
Emlékeznünk kell rá, hogy a természet részei vagyunk – Károly herceg

A BBC rádiójának adott interjújában Károly herceg arra hívta fel a figyelmet, hogy az ökológiai és éghajlati katasztrófa elkerülése érdekében abba kell hagynunk a természet végtelen kizsákmányolását, hiszen annak mi magunk is részei vagyunk.

A walesi herceg több mint öt évtizede áll ki a környezetvédelem ügye mellett, jelenleg is több kezdeményezés aktív tagja. Az interjúban kitért az óceánok műanyagszennyezésének, és a mezőgazdaság túlzott vegyianyag-felhasználásának problémájára és arra is felhívta a figyelmet, hogy nem húzhatjuk tovább az időt, most kell cselekednünk, ha változást szeretnénk.

Eljött az ideje, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk a világszerte élő őslakos közösségek tudásának és bölcsességének. Megtanulhatjuk tőlük, hogy miként állíthatjuk helyre az egyensúlyt és újra felfedezhetjük fenntartónk, az Anyatermészet szentségét.

A herceget bizakodással tölti el, hogy tapasztalata szerint az elmúlt másfél évben az emberek szemléletmódja teljesen megváltozott a környezetet érintő kérdésekben, és a vállalatok is elkezdték felfogni az éghajlati válság kezelésének elmulasztásával járó súlyos következményeket.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(earth.com)

search icon