ENSZ: Ha nem változtatunk, újabb járványok jöhetnek
ENSZ: Ha nem változtatunk, újabb járványok jöhetnek

A napokban volt egy éve, hogy a koronavírus járvány kitört Kínában. Ennek az emlékére az ENSZ december 27-ét A járványra való felkészültség nemzetközi napjának nevezte ki.

Az ENSZ főtitkára, António Guterres kiemelte, hogy erős egészségügyi rendszerekre és szociális védelemre, a frontvonalban lévő közösségek támogatására, valamint az országok technikai együttműködésére van szükség annak érdekében, hogy a további járványokat meg lehessen előzni, illetve időben felfedezni.

Az ENSZ Közgyűlés elnöke Volkan Bozkır szerint a járványok elkerülése érdekében fontos bíznunk a tudományban, figyelni az első felhívó jelekre és szolidaritást mutatnunk.

Ha készen állunk, akkor életeket menthetünk meg, és megállíthatjuk a járványok világjárványokká való fejlődését (…), a COVID-19 az utolsó figyelmeztetésünk kell, hogy legyen

mondta Bozkir.

Tedros Adhanom Ghebreyesus, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) főigazgatója külön üzenetben kiemelte az „One Health Approach” fontosságát, amely integrálja az emberi egészséget, az állategészségügyet és a növényegészségügyet, valamint a környezeti tényezőket.  Az integratív szemlélet azért is különösen fontos, mert az új és újonnan megjelenő emberi fertőző betegségek 75 százaléka zoonózis, amelyet az állatok és az emberek között terjedő baktériumok okoznak. 

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon