A fittség ára – Mennyibe kerül a sportolás 2023-ban?

A fittség ára – Mennyibe kerül a sportolás 2023-ban?
A fittség ára – Mennyibe kerül a sportolás 2023-ban?

A lustaság nagy úr, és az ember bámulatosan kreatív tud lenni, ha kifogásokról van szó. Elég csak arra gondolni, hogy az a fránya eső mindig akkor kezd el esni, amikor épp készülünk megtenni a szó szerint első (futó)lépést sikeres maratonista pályafutásunk felé. Az egy év alatt duplájára, triplájára növekedett árak pedig még ennél is erősebb érvként szolgálnak a tespedés mellett, pedig lássuk be: az emberi test mozgásra termett, nekünk pedig kötelességünk ennek megfelelően bánni vele, különösen, ha sokáig szeretnénk egészségesen élni. 

Nézzük, jelenleg milyen költségekkel járnak a népszerű sportok!

Konditermi edzés

Nem kérdés, hogy a megnövekedett rezsiköltségek bizony az edzőtermeket sem kímélték, és a legtöbb hely csak áremeléssel tudja biztosítani a zavartalan üzemelést. Az én lakóhelyem közelében található terem tulajdonosa szerencsére más megoldást választott: megszüntette az igen költséges fenntartású wellness részleget, illetve kisebb idősávokban tette elérhetővé a szaunaszolgáltatást. Ahol azonban nincs más megoldás, maradt a napijegyek és bérletek árának drasztikus emelése.

A népszerű budapesti edzőtermek árai nagyjából 30%-kal emelkedtek. A napi belépők ára jelenleg 2–3 ezer forint körül mozog, egy korlátlan havibérlet pedig 15–20 ezer forint körüli összegbe kerül. Valamivel olcsóbban látogathatók a vidéki létesítmények. A kisebb településeken általában 1500–2000 forintért válthatunk napijegyet, míg a korlátlan 30 napos bérletért 10–15 ezer forintot kell fizetnünk. 

Spórolós alternatíva: cross tréning, illetve saját testsúlyos edzés a szabadban

Jómagam még a karantén idején jártam ki a közeli parkba a TRX-hevederemmel, ugrálókötéllel, gumiszalagokkal felszerelkezve, és nagyon jó kis edzéseket tudtam tartani így is. Inspirációként érdemes az interneten szabadtéren is elvégezhető gyakorlatokat bemutató videókat keresni. Mindezt a sérülésveszély elkerülése érdekében inkább a gyakorlottabbaknak ajánlom. 

Ha pedig nincs saját eszközkészletünk, akkor bátran próbáljuk ki a ma már a legtöbb ligetes városrészben megtalálható, ingyenesen használható szabadtéri fitneszparkokat.

Biciklizés

Ebben az esetben az a legjobb, ha már van saját kerékpárunk, hiszen így az edzéshez gyakorlatilag nulla forintra lesz szükségünk, maximum izotóniás italra vagy ásványvízre kell költenünk, ha hosszabb túrára megyünk. Na de nézzük, mi a helyzet abban az esetben, ha sajnos még nincs saját bringánk!

Az egyik legnépszerűbb, sporteszközöket forgalmazó webáruház kínálatában középkategóriás városi biciklit nagyjából 180–300 ezer forintért kaphatunk, a túrakerékpárok átlagára 300–500 ezer forint között mozog. A határ persze a csillagos ég, egészen a milliós összegekbe kerülő elektromos csodákig.

Fotó: unsplash

Spórolós alternatíva: használt bicikli

Ma már egyáltalán nem szégyen mások által eladásra kínált, nem vadonatúj eszközöket vásárolni, sőt, a fenntarthatóság szempontjából ez az egyik legjobb megoldás. A neten kínált bringák között böngészve nagyjából 50–100 ezer forint közötti áron már egészen remek kis fémparipákat lehet találni. Ennél természetesebben olcsóbban és drágábban is kínálnak eladó darabokat, az árat befolyásolja az állapot és a márka is.

+ 1 tipp: ha csak alkalmanként pattannánk nyeregbe, béreljünk biciklit, a legtöbb városban egész napra pár ezer forintért a miénk lehet a kétkerekű járgány.

Úszás

Ez a sport igazi jolly joker, hiszen életkortól és egészségi, edzettségi állapottól függetlenül szinte mindenki számára ajánlott. Az egyetlen hátránya, hogy némi előkészületet igényel, hiszen fürdőruha, törölköző, hajszárító, papucs, úszószemüveg és -sapka nélkül nem érdemes elindulni sem, ha ugyanis ezek közül bármelyiket az uszodában szeretnénk bérelni, elég komoly költésegekkel kell számolnunk.

Tegyük fel, hogy minden szükséges felszerelés rendelkezésünkre áll, és már csak belépőjegyet kell váltanunk. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen elég sok uszoda kényszerült átmenetileg vagy teljesen bezárni a már említett rezsiköltségek miatt, de ne adjuk fel! Budapesten a legtöbb egész évben nyitva tartó strandfürdőben 2–3 ezer forintért válthatunk hétköznap délutáni belépőjegyet. Szerencsére a téli kényszerleállást követően hamarosan sok kisebb uszoda is újra megnyitja kapuit, ezekbe a létesítményekbe pedig még olcsóbban juthatunk be egy néhány órás úszásra, sőt akár szaunázásra is. Az árak vidéken is hasonlóak, a néhány órás úszójegyek a legtöbb helyen 1500–2000 forint körüli összegért vásárolhatók meg.

Fotó: unsplash

Spórolós alternatíva: válaszd a helyi uszodát!

A lakóhelyünkön található kerületi vagy városi uszodák többsége kedvezményes árú belépést biztosít a helyi lakosoknak, szóval legyünk szemfülesek, mert nem csak az utazást spórolhatjuk meg, ha a közelben keresünk sportolási lehetőséget!

Csapatsportok

Habár grundokat már csak a régi idők fociját felidéző alkotásokban és visszaemlékezésekben találhatunk, nem kell elkeseredni, hiszen szerencsére most már a legtöbb városnak és községnek van saját futballpályája, illetve nem szabad megfeledkezni a kosárlabdaparkokról sem, hiszen utóbbi sportág sem csak a bronxi vagy brooklyni keményfiúk számára elérhető alternatíva. 

Ha nem vagyunk magányos farkasok, hanem szívesebben sportolunk a barátainkkal, érdemes körülnézni a közeli sportparkokban, mert sok helyen egészen kiváló műfüves focipályákat és többféle labdajátékhoz használható profi sportpályákat is találhatunk. A budapesti Ludovika Campuson például a kültéri kondipark és a már említett műfüves futballpályák mellett röplabdához, kosárlabdához, kézilabdához és futsalhoz egyaránt használható szabadtéri multifunkciós pálya is van.

A fővárosiak a megújult Városligetben is találhatnak kedvezményes árú, valamint ingyenesen használható kültéri sportolási lehetőségeket. A futópályát, a kondiparkokat és a multifunkciós sportpályákat ingyenesen használhatjuk, de pingpong- és petanque-asztalt is találhatunk itt. Ha pedig komolyabb körülmények között szeretnénk kipróbálni magunkat, akkor kivilágított műfüves futballpálya, valamint gumiburkolatú kosárlabdapálya bérlésére is lehetőség van. A párom például rendszeresen jár ide futballozni a barátaival, és a bérlési költség 10–12 fő esetén fejenként már elenyésző, ráadásul az ár magában foglalja a kulturált átöltözési és tusolási lehetőséget is.

Fotó: unsplash

Futás

Akinek rendben vannak az ízületei, és nincs nagy túlsúlya, bátran kezdjen el futni, mert ez az egyik legtöbb izmot megmozgató, legkevesebb befektetést igénylő mozgásforma. Gyakorlatilag bárhol lehet végezni, de én őszintén szólva kiborulok a forgalmas, szmogos levegőjű útszakaszok mellett futó emberek látványától, és legszívesebben elterelném őket egy közeli parkba vagy vízpartra, esetleg erdőbe. Javaslom, hogy ha lehet, inkább tisztább levegőjű helyet válasszunk, és beton helyett fövenyen, puha talajon, esetleg a ma már szerencsére sok helyen megtalálható rekortán gumiburkolatú pályán fussunk

Amin pedig nem szabad spórolni: a cipő. Mindenképpen kell venni egy jó minőségű futócipőt, amely elég jól elnyelni a futás közbeni kis rázkódásokat, amelyek sajnos nem tesznek jót az ízületeknek. Néhány speciális futóboltban még fel is mérik az adottságainkat, megnézik, milyen stílusban futunk, és személyre szabottan tudnak cipőt ajánlani. Egy átlagos, jó minőségű futócipő ára 15 ezer és 25 ezer forint között mozog, a profibbakért azonban akár 40–60 ezer forintot is elkérhetnek. Az utóbbi kategóriába leginkább akkor érdemes befektetni, ha komolyan elkötelezzük magunkat a futóéletforma mellett. És – végül is – miért ne kezdenénk éppen ma? Vagy inkább holnap?

search icon