Hamarosan elkészül az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont
Hamarosan elkészül az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont

Július végére készül el a Sopron külvárosában, Muckon épülő Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont. A Lővér Programban megvalósuló fejlesztésekhez hasonlóan színvonalas kikapcsolódási lehetőséget biztosít majd valamennyi látogató számára.

Az Erdő Háza Ökoturisztikai Központ 550 négyzetméteren mutatja be a Soproni Parkerdő élővilágát, 3D-s technika segítségével megeleveníti a magyarországi nagyvadfajokat, a fiatalabb korosztály számára sokszínűen, játékos formában mesél a természetről, védelmének fontosságáról.

Az utolsó fázisába érkezett a projekt. Sándor Gyula, a fejlesztés koordináló TAEG Zrt. vezérigazgatója a helyszíni sajtóbejáráson elmondta, rendkívül sokszínű lesz az Erdő Háza Ökoturisztikai Központ.

„A legérdekesebb attrakciója a projektnek, hogy végre az állatokat az idelátogatók közelről is meg tudják nézni. Magyarország vadon élő állatai mindegyikét meg tudják tekinteni az érdeklődők” – árulta el.

A vezérigazgató hozzátette: a terület bővül még egy nagy kilátóval, egy közel száz négyzetméteres tanteremmel, amely elsősorban a fiatalabb korosztállyal kívánja megismertetni az erdőt, valamint egy külső tanteremmel is, ahol látványos bemutatók segítségével ismerhetjük meg az erdőben élő állatokat.

A fejlesztés részeként egy információs pont és jegyiroda, vendéglátóegységgel kiegészülve várja majd a vendégeket. Az épületből egy impozáns fahídon juthatnak el a látogatók a vadasparkba.

(Forrás: sopronmedia.hu – Fotó: Fodor Regina/ SopronMédia)

search icon