Hidrogénmeghajtású repülők koncepcióit mutatta be az Airbus

Hidrogénmeghajtású repülők koncepcióit mutatta be az Airbus
Hidrogénmeghajtású repülők koncepcióit mutatta be az Airbus

Az Airbus három vizuális koncepciót mutatott be zéróemissziós, hidrogénnel hajtott repülőgépekről.

A gyártó nem először mutat be zéróemissziós törekvéseket támogató terveket, aminek újabb aktualitást ad az is, hogy több európai kormány is a COVID utáni helyreállítási terveiben a tisztább technológiák érvényesülését pártolja. Az Airbus szeretné 2035-ig üzembe helyezni első szén-dioxid-kibocsátástól mentes kereskedelmi repülőgépét – ezt a célt a motorgyártók, mint például a Safran, ambiciózusnak minősítették.

A „ZEROe” kezdeményezés keretében két hagyományos kinézetű repülőgép koncepcióját mutatták be, illetve egy, a repülőgéptörzs alakját is radikálisan átalakító, futurisztikusabb modellét.  Meghajtás tekintetében is vannak eltérések: a modellek közül van, ami sugárhajtóműveket használna, és van, amelyik propellereket. Az utóbbihoz is újító szemlélettel nyúltak, ezek a gépek hat darab, nyolc lapátú propeller-„pod”-ot használnának a repülőgépszárnyak alá szerelve.

A „pod”-konfiguráció (forrás: airbus.com)

„A pod-konfiguráció lényegében egy elosztott üzemanyagcellás meghajtórendszer, amely a szárny mentén elrendezett hat meghajtón keresztül tolja a repülőgépet” – fejti ki Matthieu Thomas, a ZEROe vezető mérnöke. „A hidrogén üzemanyagcellák tervezési szempontjai nagyon eltérőek, ezért tudtuk, hogy egyedülálló megközelítést kell kidolgoznunk.”

A kihívások közé tartozik a folyékony hidrogén biztonságos tárolásának módja repülés közben, nagyon hideg hőmérsékleten.

Míg a hidrogénről, mint lehetséges üzemanyagról az 1970-es évek óta beszélnek, széleskörű felhasználása továbbra is túl drága, a támogatói szerint az infrastrukturális beruházások és a növekvő kereslet azonban már csökkentette, és tovább is fogja csökkenteni a költségeit.

A legtöbb ma használt hidrogént földgázból nyerik ki, ami szén-dioxid-kibocsátást eredményez. Az Airbus szerint azonban a repüléshez használt hidrogént megújuló energiákból állítanák elő, és elektrolízissel vízből nyernék ki. Ez szén-dioxid-mentes folyamat, ha megújuló villamos energia felhasználásával teszik, de ennek még jelenleg túl magasak a költségei.

(World Economic Forum, Airbus)

search icon