Impulzusvásárlás
Impulzusvásárlás

Az impulzusvásárlás egy termék vagy szolgáltatás megvásárlása a pillanat hevében. Gyakorta minden előzetes vásárlási szándék nélkül, spontán, habozás nélkül történik. Az impulzusvásárlások a termékek és szolgáltatások széles skálájára irányulnak, és a fogyasztói kiadások jelentős részét teszik ki.

Amikor egy fogyasztó a pillanat hevében vásárlás mellett dönt, ezt általában érzelmek, érzések váltják ki, amelyek nehezen irányíthatók, és jellemzően irracionális gondolkodáson alapulnak. A marketing szakemberek és kereskedők különböző módszerekkel – például a termékek nem szokványos kihelyezésével – megpróbálják a fogyasztóknak ezt a magatartását kihasználni, hogy növeljék az eladást. Az előre nem tervezett, impulzusvásárlásokat jórészt az akciók, leárazások váltják ki. Az akciós áruk a fogyasztókban azt az érzést keltik, hogy jól járnak, mivel kedvezményes áron juthatnak hozzá a termékekhez. Az is előfordul, hogy a vásárlóhelyen valamilyen hatás, külső inger éri a fogyasztót (pl. valamilyen hatásos reklám, kóstoltató), amire úgy reagál, hogy bár nem tervezte, mégis beteszi a kosárba az adott terméket.

Ugyanakkor a fogyasztók nagyobb valószínűséggel vásárolnak impulzívan olyan árukat és szolgáltatásokat, amelyek örömet okoznak számukra, felvidítják őket. Ezek a vásárlások különösen jellemzőek egy „rossz” napon, amikor a fogyasztó nyomás alatt van, fáradt. Ilyenkor az impulzusvásárlás megemeli a dopaminszintet, ami motiváló lehet.

A pillanat elvesztésétől való félelem (angolul FOMO) szintén jelentős hatással van a fogyasztók nagy részére. Az időben és/vagy mennyiségben korlátozott vagy visszaszámlálással kísért ajánlatok, illetve már maga a gondolat is, hogy valamit jóval kevesebb pénzért meg lehet kapni, felerősíti a vásárlási hajlamot. Ez a típusú impulzusvásárlás jellemző pl. a fekete pénteki vásárlásokra. A Black Friday-vásárlások jelentős része impulzusvásárlás. A világ számos pontján az emberek jelentős része szinte retteg attól, hogy lemarad egy-egy Black Friday-akcióról, bár hazánkban az utóbbi években kicsit más kép kezd kirajzolódni a fekete péntekről. Nálunk az akció jellemzően nem egy napig tart jelentős kedvezményekkel, hanem – a Black Friday-re hivatkozva – hetekkel korábban elindulnak a „nagy akciók”, amelyek az amerikai akciókhoz képest többnyire kisebb kedvezményekkel társulnak. A leértékelés pedig az üzletek heroinjává válik. Rövid távon ugyan növekszik a kereslet a leértékelt termék iránt, ám egy idő után elmarad a vásárlás, mert az emberek hozzászoknak, hogy úgyis mindig le lesz értékelve az adott termék. Ilyenkor a fogyasztóban nincs meg az az érzés, hogy „ezt most azonnal meg kell vennem”, így már sok esetben elmarad az impulzusvásárlás, illetve az azt kísérő „de jól jártam” érzés. Ugyanakkor igaz az is, hogy elég sok tisztességtelen trükkel is bepróbálkoznak a kereskedők.

Az impulzusvásárlás rövid távon örömmel, hosszú távon viszont megbánással is járhat; pénzügyi szempontból pedig azonnali kiadással a takarékoskodás rovására. Az OTP Bank kutatása szerint a lakosság 80 százaléka évente legalább egyszer, 42 százaléka havonta belecsúszik az impulzusvásárlásba. Hosszú távon minden ötödik magyar vásárló megbánja az impulzusvásárlást.

További szócikkek
search icon