Így is részt lehet venni a Black Friday-en
Így is részt lehet venni a Black Friday-en

Az Extinction Rebellion brit aktivistái blokád alá vonták az Amazon legnagyobb szigetországi raktárát, hogy ezzel megakasszák a kiskereskedelmi óriás működését. A hajnali 4 órakor kezdődött demonstráción 20 aktivista vett részt.

Az Amazon dunfermline-i telephelyét blokád alá vonó aktivistáknak az volt a célja, hogy felhívják a figyelmet a cég kizsákmányoló és környezetromboló üzleti gyakorlatára, valamint a munkavállalók jogainak semmibevételére.

Ahogy az Extinction Rebellion szóvivője elmondta, a blokád része a szervezet nemzetközi akciójának, mely világszerte próbálja felhívni a figyelmet az Amazon bűneire.

Szolidaritásunkat fejezzük ki a Make Amazon Pay kampány aktivistáival és dolgozóival, akik jobb munkakörülményeket, és egyértelmű környezetvédelmi kötelezettségvállalásokat követelnek, illetve azt, hogy az Amazon fizessen tisztességesen adót.

–mondta a szervezet szóvivője

A demonstrálók szerint a cég továbbra is olyan politikai döntésekért lobbizik, melyek a klímavédelem helyett a saját profitérdekeiket szolgálják, miközben a nyilvánosság előtt a zöld kezdeményezések elkötelezett támogatójának mutatják magukat.

Olyan új rendszerre van szükségünk, mely tiszteli az embereket és a bolygót, ahelyett, hogy vakon hajszolnánk a profitot.

–mondta Maciej Walczuk, az Extinction Rebellion 19 éves aktivistája

Nem a mostani tiltakozás az első, mely az amerikai óriáscég ellen Nagy-Britanniában zajlik. Ahogy korábban írtunk róla, néhány hónapja egy oknyomozás keretében kiderült, hogy a kereskedőóriás dunfermline-i raktárában hetente 130 ezer eladatlan, ám vadi új és hibátlan terméket pusztítanak el. (Independent)

search icon