Ínséges időkre készülnek a britek
Ínséges időkre készülnek a britek

Az Egyesült Királyság kormánya kemény télre készül, a forgatókönyvek között van olyan is, mely hosszabb áramszünetekkel kalkulál. Ez elsősorban akkor válhat realitássá, ha a hideg időjárás gázhiánnyal párosul.

Az üzleti, energiaügyi és ipari stratégiáért felelős minisztérium közleménye úgy fogalmazott: „nem számítunk arra, hogy ez a forgatókönyv bekövetkezi. (…) A háztartások, a vállalkozások és az ipar bízhatnak abban, hogy megkapják a szükséges villamos energiát és gázt”. Ezzel együtt a kormány terveit ismerők szerint olyan helyzet is előállhat, amikor Nagy-Britanniának a csúcsfogyasztás mintegy hatodát kitevő villamosenergia-kapacitáshiánnyal kell szembenéznie, még a szükséghelyzeti szénerőművek beindítása után is.

Ez még úgy is előfordulhat, hogy a brit fogyasztóknak minden eddiginél magasabb energiaárakkal kell szembenéznie. A probléma fő oka ugyanis infrastrukturális: az országban nincs elegendő tárolókapacitás, így a gázszállítások tekintetében a kontinentális Európára kell támaszkodnia, ahol azonban Moszkva lépései miatt szintén szűkös időszak következhet.

Bár Európa második legnagyobb cseppfolyósított földgáz fogadására alkalmas kikötőjével rendelkeznek, az LNG esetében komoly a nemzetközi verseny a szállítmányokért. Emellett az ország az északi-tengeri kitermelésére támaszkodhat, ez azonban a már említett tárolási hiányosságok miatt nem tudnak tökéletes megoldást nyújtani.

A britek helyzetét az is nehezítheti, ha azok az országok, melyekből tenger alatti kábeleken elektromos áramot vásárol, beszüntetik az exportot. Márpedig ilyen helyzet könnyel előállhat, ahogy arra Norvégia már tett is utalást. Ezeket a lépéseket az exportáló országok belső szükségletei tehetik elkerülhetetlenné, de mindez sokban függ például attól, hogy milyen kemény lesz a tél Európában.

A britekkel párhuzamosan Finnországban is arról beszélnek, hogy adott esetben hiány léphet fel, így a háztartásoknak érdemes felkészülniük az előre tervezett áramkimaradásokra, még ha azok nem is valószínűek. Ha mégis ilyen helyzet állna elő, a háztartásokat előre tájékoztatnák a tervezett áramkimaradásokról, amelyek valószínűleg 30 perc és két óra közötti időtartamúak lennének. A rotáció területi elven is működne, hogy a fogyasztás ne akkor csúcsosodjon ki, amikor a készletek szűkösek. A fővárosi régióban például egy áramkimaradás mindig egy korlátozott területet érintene.

A villamos energia rendelkezésre állása nagyban függ az időjárási viszonyoktól és az energiatermeléstől. Ezt hosszú távon nehéz megjósolni. Nem tudjuk például, hogy hideg vagy enyhe lesz-e a tél.

– mondta Päivi Suur-Uski, a Motiva cég energiahatékonysági szakértője

Suur-Uski szerint áramkimaradás esetére célszerű vizet, élelmiszert és megbízható fényforrást tartani otthon. Ha néhány órára megszűnik az áramszolgáltatás, az nem okozhat kárt az otthonban. Egy rövid áramszünet például nem teszi lehetővé, hogy a fagyasztó leolvadjon, vagy hogy az otthon hőmérséklete sokat csökkenjen.

(Bloomberg/Yle)

search icon