Jót tenni jó! – Karácsonyi adománygyűjtő akciók
Jót tenni jó! – Karácsonyi adománygyűjtő akciók

A szeretet ünnepének közeledtével számos segélyszervezet indított adománygyűjtést a rászorulók részére. A nehéz helyzetben élő embertársainknak egy-egy felajánlott ajándékkal igazi ünnepé tehetjük a karácsonyt. A teljesség igénye nélkül bemutatunk néhány jótékonysági szervezetet, ahová az adventi időszakban még eljuttathatók a meglepetések.

Cipősdoboz

Idén 19. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.

A Baptista Szeretetszolgálat elnökének, dr. Szilágyi Bélának a szavait idézve:

Minden kollégám, önkénteseink és partnereink szeme előtt csak az lebeg ebben az időszakban, hogy minél több doboz elkészítésére buzdítsuk az embereket, hogy végül a lehető legtöbb kisgyermeket meg tudjuk örvendeztetni!

Hogyan készíthet ajándékot?

Először is keressen egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt! Döntse el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánja az ajándékát! A cipősdobozt töltse meg ajándékokkal, amelyek lehetnek játékok, írószerek, higiéniai eszközök, könyvek vagy édességek. Az ajándékot csomagolja be színes csomagolópapírral (külön a tetejét, és külön az alját), majd ragassza le átlátszó ragasztószalaggal, vagy kösse át zsineggel! A dobozra jól láthatóan írja fel, hogy milyen korú lánynak vagy fiúnak szánja az ajándékát (pl. „fiú 12” vagy „lány 8”)! Erre a célra használhatja a szórólap előoldalán található címkét: vágja le, töltse ki, és ragassza a doboz oldalára! Az elkészült ajándékcsomagot legkésőbb december 19-ig juttassa el a cipősdoboz-gyűjtőhelyek valamelyikére.

A cipősdobozba játékok, írószerek, higiéniai eszközök, könyvek és édességek is kerülhetnek.

Ökumenikus Segélyszervezet

Az Ökumenikus Segélyszervezet 2022-ben 27. alkalommal hirdeti meg adventi adománygyűjtését. A segélyszervezet intézményei nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik az év 365 napján, ételt, otthont, esélyt adva ezzel a rászorulóknak. A többszörösére megnövekedett energiaárak, az égbe szökő élelmiszerárak most ennek a munkának a folytatását is veszélyeztetik, éppen akkor, amikor nagyobb szükség van rá, mint valaha.

Hisszük, hogy közös társadalmi érdekünk, hogy ott álljunk azok mellett, akiket ez a gazdasági válság most még kilátástalanabb helyzetbe sodor. Hisszük, hogy a szegénység miatt hátrányokat szenvedő, felzárkózási programjainkban részt vevő több mint 3000 gyermek kezét most sem szabad elengednünk.

A segélyszervezet adventi adománygyűjtéséhez az egyik legnagyobb élelmiszer-üzletlánc, a Tesco is csatlakozott. A kampány ideje alatt, november 14. és december 24. között az áruházlánc vásárlói a hagyományos és az önkiszolgáló kasszáknál található 250 forintos adománykuponok vásárlásával tudják támogatni a segélyszervezet munkáját. A kuponok december 1-től 24-ig online is elérhetők a Tesco Otthonról felületén 250, 500, valamint 1000 forint értékben. Kovács „Kokó” István, olimpiai bajnok ökölvívó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete mellett idén önkéntesként Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó és Wolf Kati énekes is a kampány mellé állt.

MikulásGyár

A MikulásGyár az ország egyik legnagyobb karitatív akciója. A szervezet szellemisége a humánumból és a szolidaritásból fakad. Nem tesz különbséget ember és ember között, nem kérdezi, ki miért éhezik. Ha tud, segít, származásra, etnikumra, nemzetiségre, vallásra, nemre, életkorra való tekintet nélkül.

Az idei karácsonyra elsősorban tartós élelmiszert, édességet, tisztító- és tisztálkodási szereket vár a szervezet adományként. A rászorulóknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük, így amennyiben az adakozók tehetik, konzervet, tésztát, lisztet, cukrot, rizst, krumplit, almát, olajat, ivóvizet vagy édességet ajánljanak fel.

A MikulásGyár idén új helyszínen, az V. kerületben, a Városháza Parkban lévő Szolidaritás parkjában nyitotta meg kapuit, ahol december 22-ig várják az ajándékokat. A pesti mellett egy budai helyszínen, az Etele Plazában is felállítottak egy hivatalos gyűjtőpontot, és csaknem száz ingyenes koncertet is tartanak.

Ebben az évben a Budapesti Operettszínház és a Pesti Magyar Színház is csatlakozott a kezdeményezéshez. Mindkét színház aulájában hivatalos gyűjtőpontot helyeztek el, ahová várják a jól szállítható, csomagolható adományokat.

A rászorulóknak elsősorban tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

#egyajándék | Segítsünk együtt, hogy mindenki kapjon egy ajándékot!

A Vodafone karácsonyi ajándékgyűjtő kampánya a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésével idén a hátrányos helyzetű, rászoruló gyermekek karácsonyi meglepetéséről gondoskodik. A vállalat és a karitatív szervezet arra törekszik, hogy minél több nehéz sorsú kisgyermek arcára csaljon mosolyt december 24-én. A szervezők arra biztatnak mindenkit, aki megteheti, hogy egy új, bontatlan ajándékkal lepjen meg egy hátrányos helyzetű, igazi karácsonyi ajándékban csak titkon reménykedő kisgyermeket.

Mire gyűjtenek?

Az ajándéklista szinte olyan végtelen, mint a gyermekek fantáziája, de van néhány tipp, mivel lehet biztosan örömöt szerezni nekik. Ilyen meglepetések lehetnek a játékok: kifestő, rajzkészlet, mesekönyv, baba, kisautó, kreatív-kézműves játék, fejlesztő- és társasjátékok. Kamasz fiúknak sportszer, fülhallgató; lányoknak piperecikk, ifjúsági könyv. A szervezők kérik, hogy lehetőség szerint ne kerüljön az ajándékdobozba gyümölcs, gyorsan romlandó édesség (joghurt, puding, tejszelet), ruhanemű, továbbá higiéniai okok miatt plüssfigura.

A nélkülözőknek egy apró ajándék is nagy örömet szerezhet.

Csomagolás

A raktározás és a gyorsabb kézbesítés miatt a szívből jövő ajándékot zacskó és zsák helyett inkább dobozba rejtsék, amit nem szükséges becsomagolni! Jól láthatóan kerüljön rá, hogy hány éves gyermeknek, illetve fiúnak vagy lánynak szóló meglepetés lapul benne! Az ajándék így oda érkezhet, ahol valóban a legnagyobb szükség van rá.

Hol és hogyan lehet átadni az ajándékokat?

Az ajándékcsomagokat országszerte 58 helyszínen, a Máltai Szeretetszolgálat gyűjtőpontjain lehet átadni, ahol segítő kollégák gondoskodnak arról, hogy minden doboz eljusson egy-egy olyan gyermekhez, akinek e nélkül a meglepetés nélkül szinte biztosan nem lenne ajándéka a karácsonyfa alatt. A meglepetéseket december 15-ig lehet leadni a kijelölt gyűjtőpontokon. Ezt követően útra kelnek a dobozok, hogy még időben, szenteste előtt megérkezzenek a családokhoz.

Az országban még számos helyen várják az adományokat és a felajánlásokat a rászorulók részére. Az adakozással kapcsolatban érdemes tájékozódni a segélyszervezetek és szeretetszolgálatok internetes oldalain.

Nem az ajándék értéke számít, hanem a szeretet, amivel készült.

Thomas Merton trappista szerzetes szerint az igazi boldogság az önzetlen szeretet gyümölcse, azé a szereteté, amely a szétosztás arányában növekszik. Felajánlásaink, adományaink, segítő cselekedeteink, valóban ünnepé tehetik a nehéz helyzetben élő embertársaink karácsonyát.

„Jónak lenni jó!”

search icon