Kalózok tisztítják a Tiszát – Holnapután
Kalózok tisztítják a Tiszát – Holnapután

Bár az óceáni műanyagszigetek távol vannak tőlünk, kár lenne azt gondolni, hogy a műanyagszennyezés nálunk elkerüli a vizeket. Folyóink jelentősen szennyezettek, műanyagok, vegyi anyagok csúfítják őket, és pusztítják élővilágukat. Jellemzően az árhullámok idején nagy mennyiségű hulladék úszik be hazánkba a környező országokból a határokon átnyúló folyóinkon. Legsúlyosabbnak a Tisza szennyezése nevezhető, így talán nem véletlen, hogy itt jött létre a PET Kupa nevű szerveződés, tagjai a folyó megtisztítását tűzték (kalóz)zászlójukra.

A PET Kupa mögött ma már népes csapat áll, de nem volt ez mindig így. A 10 évvel ezelőtt indult kezdeményezés az elején sokkal inkább egy baráti társaság „szórakozása” volt, innen pedig hosszú évek munkája vezetett el odáig, ahol most tart. A PET Kupa mára a Tisza és néhány mellékfolyó megtisztításának megkerülhetetlen szereplőjévé, állami, környezetvédelmi és piaci szervezetekkel együttműködő mozgalommá vált.

Ahogy ezt Zsuzsa elmondja, az első évek küzdelmesek voltak, de kezdetektől a céljaik között szerepelt az is, hogy egyre inkább bevonják a munkába a helyieket is. Sokuk szívügye a Tisza, ám egyedül nem képesek jelentős változást elérni, a PET Kupa ernyője alatt viszont óriási sikerek váltak elérhetővé.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, a tiszai műanyagszennyezés nemzetközi probléma. A szennyezés java a felvízi országokból, kis részben Romániából, zömmel Ukrajnából érkezik, ahol a szemétszállítás és a hulladékkezelés hiányosságai miatt rengeteg dolog kerül a vízbe, jelentős mennyiségben PET-palackok. Épp ezért volt fontos az a felismerés, hogy a hazai „tisztogatás” önmagában nem elég: a hulladék forrásánál kell változásokat elérni.

Így aztán a PET Kupa nemzetközi kapcsolatrendszer építésébe kezdett, és ma már Kárpátalján, a Tisza forrásvidékén is vannak projektek, melyek támogatásával helyben próbálnak változásokat elérni.

Most tartunk ott, nagyjából a tizedik évünkben, hogy a PET Kupa nemcsak egy – illetve idén már három – nyári verseny, hanem nemzetközi folyótisztító akció

– mondja Bitter Zsuzsa, a PET Kupa egyik szervezője, adásunk vendége.

Az adásban többek között ezekről, valamint a cégek felelősségéről és a példamutatás fontosságáról, a műanyag hulladék sorsáról és az vizes élőhelyeink állapotáról is szó esik majd.

Tavasszal indult a Greendex új rádióműsora, a Holnapután a 98.6 Manna FM-en. Az adás minden vasárnap 11 órától hallható a rádióban. Ha lemaradnál róla, akkor sem kell kétségbe esned: a Puskás-Dallos Peti és Novák Zsombor műsorvezetésével megvalósuló adásainkat visszahallgathatod a Greendex podkasztcsatornáján!

Borítókép: facebook.com/petkupa

search icon