Vegán ételrendelés: honnan rendelj, ha éhes vagy? – teszt

Vegán ételrendelés: honnan rendelj, ha éhes vagy? – teszt
Vegán ételrendelés: honnan rendelj, ha éhes vagy? – teszt

Az év első hónapjában zajlik a Veganuár nevű kihívás, aminek az a lényege, hogy 31 napig kizárjuk az étrendünkből az állati eredetű alapanyagokat. A kihívás résztvevőinek – és persze az év többi részében is vegán étrendet követőknek – nélkülözniük kell a húst és a tejtermékeket, egyes irányzatok szerint még a mézet is. Bár elsőre nehéznek tűnhet, nem lehetetlen vállalkozás teljesíteni a Veganuárt, azonban vannak nehezítő tényezők.

vegán ételrendelés

Ugyan mára a legtöbb étteremben és gyorsbüfében elérhetők a vegetáriánus ételek, a kizárólag növényi összetevőkből készülő vegán ételekkel már más a helyzet. Saját tapasztalatom szerint sok helyen még nem is feltétlenül értik, mi a különbség a vega és a vegán táplálkozás között. Biztosra akkor tudunk menni, ha direkt vegán ételeket kínáló helyre megyünk, ami viszont nem oldható meg könnyen a rövidke ebédszünet alatt.

Marad tehát a rendelés

Ha nem hozunk magunkkal otthonról vegán ebédet, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy vegán étteremből rendelünk. Szerencsére ezen a téren a budapesti kínálat egyre bővebb és színesebb. A Greendex szerkesztőségével úgy gondoltuk, megnézzük, milyen lehetőségeink vannak az állati eredetű alapanyagoktól mentes ételrendelés frontján!

A rendeléshez az Wolt applikációját használtuk, ami kényelemes, gyors és átlátható volt. Bár a cég biztosít csoportos rendelési lehetőséget, ez csak akkor elérhető, ha mindannyian egy helyről rendelünk. Mivel mi négyen négyfelől rendeltünk, ezt nem tudtuk megoldani. Ez egy kicsit bosszantó volt, hiszen nem tudtuk biztosan, hogy egy időben érkeznek-e az ételeink. Végül azonban szerencsénk volt, az összes kaját megkaptuk 45-50 percen belül.

Elöljáróban még annyit érdemes megjegyezni, hogy az általunk rendelt ételek 10-30%-kal drágábbak, mint állati eredetű alapanyagokat tartalmazó társaik. Többségük éppen belecsúszik abba az árkategóriába, amit a legtöbben már vonakodva fizetnénk ki egyetlen munkahelyi ebédért. Alkalmankénti megoldásként azonban bevállalható.

Beyond Meat hamburger

Granát-Galló Timi – Korábban a növényi alapú étrenden élők számára nem volt könnyű az élet, még a fővárosban sem. Mára ez a helyzet elképesztően sokat javult. Egyre több étterem kínál valóban izgalmas vegán ételeket, elfelejtve végre a rántott karfiolt és gombát. Az ételrendelésekre is nagy a kereslet, ennek értelmében a kínálat is.

Habár én személy szerint nem vagyok vegán, csak igyekszem minél több növényi alapú ételt enni, eddig ez a törekvésem főként természetes, zöldség- és növényalapú ételekben manifesztálódott. Imádok kísérletezni különféle szezonális zöldségekkel, korábban pedig próbaképp 2 hétig teljesen vegán étrenden voltam. Azóta szerencsére a húsfogyasztásom igencsak lecsökkent.

hamburger

Mivel a húspótló, „műhús” jellegű élelmiszereket nem igazán próbáltam korábban, a rendelés során a Jimmy’s Vegan Beyond meates hamburgerére esett a választásom.

Nem ért csalódás.

A hambiban lévő „hús” íze vetekedett az igazi húséval, és habár számomra abszolút nem volt szempont, hogy hús ízű legyen az ételem, abszolút hozta az étel kategóriájától elvárt élményt. Szaftos, ízletes volt, és külön piros pont, hogy jó méretű, teljes kiőrlésű buciban érkezett a finomság. (Ezt sajnos sok helyen még ma sem sikerül megugrani, a buci minősége nagyon ingadozó.)

Szívesen kipróbálnám a többi növényi alapú ételt is az étteremnél, mivel kiemelkedően jót ettem. Úgy gondolom, ebbe egy „húsevő” sem köthetne bele.

Vegán bőségtál

Sápi Zsófi – Vegán bőségtálat rendeltem a Napfényes Vegán Étteremből, amelyben a klasszikus magyar változathoz hasonlóan mindenféle rántott és bundázott étel szerepelt: pakora, szejtán, vegán sajt és vegán virsli is, alattuk rizibizivel és sült krumplival. Hozzá céklát, lencsesalit és vegán majonézt adtak.

vegán bőségtál

Ami tetszett: sokféle íz, a lencsesali és a cékla kifejezetten feldobta az egész tálat, jóllaktam.
Ami nem tetszett: a sok rántott dolog nem valami korszerű, a „menzás” rizibizi és krumpli színvonaltalansága is rontotta a hangulatot, nem mellesleg elég drága volt. Vágyakozva néztem Timi és Bence hamburgereit!

Pulled pork szendvics

Hajas Gyula Bence – Ezelőtt sem étteremben sem ebédrendeléskor nem választottam kimondottan vegán fogást, így sok kérdőjel volt bennem ezzel kapcsolatban. Bár kóstoltam állati eredetű étel növényi módozatát – például vegán kolbászt, vegán sajtot, tojást –, de eddig nem volt lehengerlő élményem. Mindig éreztem a „növényi utánzat” ízt.

Itt meg kell jegyeznem, hogy jellemzően kétféle véleményt ismerni a növényi műhúsokat illetően. Az egyik tábor feleslegesnek tartja vagy el is utasítja, hiszen a zöldségek saját állagukban is ugyanolyan finomak, nem kell valami más köntösbe burkolni őket. Sok ismerősöm gondolkodik így. És van a másik csoport – én is ide sorolom magam –, amelyiknek kedvence a szaftos hamburger íze, és ezt keresi, ha étteremben jár. Hiányérzetem lenne, ha hamburger evés közben zöldséges ízt éreznék, ezért is voltam szkeptikus a növényi burgereket illetően.

pulled pork burger

Direkt a Las Vegan’s étterméből rendeltem, mert már többször találkoztam velük, és tudom, hogy a piacvezetők közé tartoznak a vegán streetfood területén. Eddig mégsem mertem kipróbálni őket.

Mit választottam?
Egy pulled pork szendvicsre esett a választásom. Melyben tépett, füstölt szójahús volt, rajta mézes mustáros szósz, káposztasaláta, jégsaláta és mindez két szokványos buciban.

Engem becsapott! Csukott szemmel falatozva talán azt mondtam volna, hogy hús, mind állagra, mind pedig ízre és illatra. Természetesen a fűszerek és a méz dominált, de összehasonlítva a vegán virsliteszttel, itt ez egyáltalán nem zavart, és nem is volt evés után kellemetlen teltségérzetem.

Egyedül az ára az, ami számomra túl magas ahhoz, hogy rendszeresen fogyasszam, mivel körülbelül 30%-kal drágább egy szintén finom, de húsos terméknél. Abban azonban biztos vagyok, hogy alkalmanként, ha „fancy streetfoodra” éhezem, már a vega hamburger is a látómezőmbe kerül.

Vegán pho leves

Novák Zsombor – Hosszú múltra tekint vissza szerelmünk a pho levessel, amely az egyik legcsodálatosabb étel vagy inkább műremek, amit az emberiség valaha is alkotott. Viszont sajnos a vegán étrenddel nem egyeztethető össze, így lassan már egy hónapja hanyagolnom kell. Épp ezért lettem különösen izgatott, amikor az ebédrendelésnél felfedeztem, hogy a vietnámi konyhaművészet remekét is készítik vegán verzióban. Ezt ki kell próbálnom! – gondoltam.

A Vegan Love|Downtown-ból rendeltem a vegán pho levest. A csomagban egy leveses tál volt a szilárd részekkel (rizstésztával, zöldségekkel, szejtánnal „hús”-sal, csírákkal és másokkal) és egy kisebb edényke a levessel, amely még megfelelően meleg volt, amikor megérkezett. Külsőre gusztusos volt minden, az illatoktól kellőképp megindult a nyálelválasztásom.

Pho leves

Az étel összességében fogyasztható volt, egy-egy pillanatig tényleg olyan volt az élmény, mintha pho levest ennék, de ez hamar elmúlt. A jó pho levesnek tiszta, húslevesszerű leve van, én pedig egy sötétbarna levest kaptam. Ezen még felül is emelkedtem volna, de az íze sem volt az igazi. Persze nyilván nehéz egy alapvetően marhacsontból főzött levest megcsinálni marhacsont nélkül, de akkor ne hívjuk pho levesnek, mert ízben nagyon távol esik tőle.

A fűszerezés egyébként rendben volt, bizonyára minden klasszikus pho fűszer helyet kapott benne (pl. csillagánizs, gyömbér, fahéj). Az étel mennyiségére sem lehet panasz. Túlettem magam, mire végeztem vele, de ezzel együtt úgy vélem, hogy a Vegan Love pho levese nem közelíti meg az elvárható szintet. Többet valószínűleg nem rendelek ilyet.

search icon