Kilenc európai országban teljesen újrahasznosított palackra vált a Pepsi hamarosan
Kilenc európai országban teljesen újrahasznosított palackra vált a Pepsi hamarosan

A cég a korábban bejelentett fenntarthatósági céljait szeretné jelentősen felgyorsítani, és ezt tükrözi friss bejelentésük is, melyet az újrahasznosítási piac, illetve a technológia fejlődése tesz lehetővé.

A Pepsi ígérete szerint 2022-től teljesen leáll a szűz műanyagból készült palackok értékesítésével és 100%-ban újrahasznosított műanyagból készült palackokra vált Németországban, Romániában, Lengyelországban, Görögországban és Spanyolországba, míg további négy országban ez már jövőre megvalósul.

Elkötelezettek vagyunk az azonnali fellépés mellett a műanyaghulladék kezelésének kérdésében. (…) Törekszünk rá, hogy gyorsabban haladjunk más európai piacokon, ahol a körülmények megengedik.

Silviu Popovici a PepsiCo Europe vezérigazgatója

A változtatástól azt várják, hogy körülbelül 40%-kal csökkenthetik a palackok előállításából fakadó szén-dioxid kibocsátásukat, illetve évi több mint 70 ezer tonna új műanyag nem kerül majd legyártásra.

A Pepsi eredeti, 2018-as célja az volt, hogy 2040-re eléri az újrahasznosított palackok 50%-os arányát az EU piacain, azonban most úgy tűnik, ez már sokkal korábban megvalósulhat. Bízunk benne, hogy a többi gyártó is követi ezt a példát.

Arról még nincs hír, hogy Magyarországon mikortól vezetheti be a cég az újrahasznosított palackokat. Nemrég viszont arról számoltunk be, hogy hazánkban már karbonsemleges ásványvíz is kapható.

Forrás: businessgreen.com

search icon