2024-ben volt 50 éve, hogy az ikonikus előember-maradvány előkerült, most az is kiderült, milyen gyorsan és hogyan tudott futni.
Az emberrel kapcsolatban többek közt az az egyik elterjedt nézet, hogy kitartó, hosszú távú futási képessége nagyban hozzájárult sikeréhez. A mai embert valóban jellemzi ez a képesség, de miként futhattak elődeink, akik még a mienktől eltérő testalkattal rendelkeztek? A Current Biology folyóiratban egy brit-holland kutatócsoport vizsgálta meg az egyik emberelőd futási képességeit.
A National Geographic publikációja szerint Lucy az Australopithecus afarensis emberelőd-faj képviselőjeként 3,2 millió évvel ezelőtt élt. A két lábon járás szempontjából kulcsfontosságú lelet, de természetesen csak a csontjai maradtak ránk. Ezekből a csontokból kellett kiindulniuk a kutatóknak. A csontok pontos alakjának felmérésével megismerhető, milyen izomzattal rendelkezett az adott élőlény, ez esetben az emberelőd.
Kapcsolódó bejegyzések
Őseink kedvelték a változatosságot
Még ma sem világos, hogy az ősemberek hogy voltak képesek alkalmazkodni a szélsőséges éghajlati jelenségekhez, a táj és a növényzet nagymértékű változásához
Lucy esetében a 3D modellezéshez az ismert csontozatra anatómiai modell alapján ráépítették az inakat és izmokat – korábban a hasonló modellezésben majmok vagy modern ember izmait használták, amelyek egyike sem illeszkedhetett pontosan Lucy testéhez. Most a kutatók számos emberszabású izmainak tulajdonságát megvizsgálták, és ezekből a csontozattal összhangban állították össze, milyen lehetett Lucy izomzata.
A kísérletből kiderült, hogy Lucy lábizmainak össztömege valahol a mai emberé és a csimpánzé között lehetett. Az egyes izmokban azonban nagyobb eltérések is adódtak. A kapott modellt azután speciálisan e célra szolgáló számítógépes technikával meg is tudták mozgatni. Ez azt jelenti, hogy az adott izmok nagyságának és erősségének adatai alapján a számítógépes szimuláció megmutatta, miként futhatott Lucy.
A teljes kép érdekében ugyanezzel a módszerrel a modern ember futását is szimulálták. Kiderült, hogy Lucy tudott ugyan futni, de inkább csak kényelmes kocogásnak nevezhetnénk a képességét. Legfeljebb másodpercenként 1,75-5 méterre volt képes, míg a modern ember 8 méter megtételére is képes.
Kapcsolódó bejegyzések
A futás megszerettette velem a természetet – Interjú Lubics Szilvia ultrafutóval
Dr. Lubics Szilvia ultrafutóval beszélgettünk élete nagy versenyeiről, emberfeletti küzdelmekről, a természet szeretetéről és a futás öröméről.
A publikáció kiemeli, hogy Lucy még nem rendelkezett olyan hosszú, rugószerű Achilles-ínnal mint a mai kor embere. Az övé kb. 80 százalékkal volt rövidebb, ez pedig a kutatók szerint kulcstényezőnek bizonyult abban, hogy nagyjából 60 százalékkal futott lassabban. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy az anatómiai változások, amelyek az emberré válást kísérték, valóban elősegítették, hogy jobb futók is lehessünk, és így a vadászat során kitartóan üldözni tudjuk az állatokat.
A futás időtartamát tekintve is kisebb Lucy teljesítménye, azaz a kitartó üldözéshez szintén szükség volt az anatómiai változásokra. Ráadásul ezek a változások azzal is együtt jártak, hogy kevesebb energiaráfordítással tudunk futni, mint elődeink. A kutatók arra jutottak, hogy a testalkatunk, különösen a lábaink evolúciója kimondottan a gyorsabb futást segítették elő, és nem csak afféle melléktermékei annak, hogy két lábon jártak elődeink.
Fotó: Canva