Az alábbi történetet Böky Gábor osztotta meg egy túrázós Facebook-csoportban, az engedélyével pedig a Turista Magazin is lehozta, mert ha nem is gyakori, de mindenképpen tanulságos esetről van szó. Gábornak annyi kérése lenne mindenkihez, hogy az eset kapcsán „senki se essen neki lapáttal a kígyóknak, elfogadja a hegyek-erdők szabályait”. – áll a magazin cikkében.
„Egy júliusi tátrai túrámon történt egy „kis” bökkenő: még az erdős részen haladtunk a Kacsa-völgyi-tó alatt, amikor – egy dagonyát kikerülve – letértem az aljnövényzet irányába a kővel kirakott útvonalról. Az ösvény mellé lépve egy ütésszerű szúrást éreztem a jobb vádlimon, gondoltam, egy ágra léptem, az meg felcsapott, volt már ilyen. Azután égni és csípni kezdett, de nem volt jelentősége, lenéztem, kicsit vérzett talán, éppenhogy tűhegynyi sebet láttam csak.
Aztán, ahogy haladtunk feljebb, izzadni kezdtem, mint a ló, a pólóm alján csöpögött az izzadságom. Ez is előfordul, de itt, mintha locsoltak volna, ráadásul az egyensúlyérzékem sem volt az igazi. Ez azért volt gond, mert sok helyen nagy kövekből van az ösvény kirakva a Tátrában, néhol térdmagasságig kell emelni a lábat hogy, fellépjen az ember. Ezeken a részeken bajban voltam, volt, hogy négykézlábra ereszkedtem, és úgy másztam.
A Lengyel-nyereg alatt, ahol a K-, jelzés elmegy a Rovátka felé, és a Z-, jelzés az új, irányt adó út, van egy láncos, kapaszkodós szakasz. Ott úgy éreztem, minta egy kővel megrakott hátizsákkal másznám a hágót. Akkor betudtam a párának, de valójában ezt már akkor sem hittem el magamnak, jól bírom a magasságot, és a párás levegőt is.
Elérve a Lengyel-nyerget azt vettem észre, hogy a karom fel van puffadva, a csukómon lévő órám szinte belevágta magát a bőrömbe, pedig amikor elindultunk, még majdnem zavaróan lötyögött a kezemen. Lefele menet Tátraszéplakig, majd hazafele a közel négyórás úton is nehéznek éreztem a mozgást, a kocsiban alig tudtam tartani a fejem. Utána itthon jobb lett. Másnap este vettem észre a jobb vádlim hátsó részén a két apró sebhelyet és duzzanatot.
Azonnal gyanakodni kezdtem, így rákerestem a marásokra, és miután lemértem, egyezett a méret. A vádlim a két pont környékén égett, duzzadt volt, talán 3-4 órán keresztül, majd ahogy szűnni kezdett a duzzanat, és az égő érzés elkezdett zsibbadni. Na, ez volt az a pont, amikor felhívtam a 112-őt, és közöltem, hogy megmart egy keresztes vipera.
A diszpécser azonnal megkérdezte, hogy terráriumom van-e, esetleg kiszökött, de mondtam, hogy két napja a Magas-Tátrában voltunk, és ott történt. Elmeséltem neki az esetet, erre megkérdezte, hogy kérek-e mentőt. Mondom semmiképp, tudtommal a keresztes viperák marása után az első hat órában szokás a megmart személyt megfigyelni, de én már a 48. órámban járok, de megköszönöm, ha segít abban, hogy ha rosszabb lenne, hova, melyik korházba menjek. Itt átkapcsoltak a mentőknek, akiknek szintén elmeséltem a sztorit.
A leírtak alapján ők megerősítették a marást, és hogy viszonylag jól reagálta le a szervezetem, de az is lehet, hogy csak figyelmeztetésként kapott oda a kígyó, kevés mérget használva. Mentőt továbbra sem kértem, de a pontos címemet megadtam arra az esetre, ha mégsem lenne minden rendben. Este a szomszédok adtak allergia elleni gyógyszert, azóta szerencsére semmi gond.” – mesélte el történetét Böky Gábor.