Már csak napokat kell várnunk az igazi eperszezonig!
Már csak napokat kell várnunk az igazi eperszezonig!

Az idei eperszezon kezdete a hűvös és kiszámíthatatlan időjárás miatt az ittaszezon.com kistermelői szerint május második hetében várható, amikorra beérnek majd a hazai földeken, a szabad ég alatt vagy nyitott fóliasátrakban növekedő földieperpalánták termései. A szupermarketekben és piacon már most is kapható eprekkel nem érdemes kísérleteznünk, ha fontos szempont az étkezésünk tervezésekor a szezonalitás. Azok a gyümölcsök ugyanis vagy külföldről érkeznek és többezer kilométert utaznak, vagy pedig rengeteg vegyszert kaptak, hogy néhány héttel megelőzzék szezonális társaikat.

Ahogy arról már többször írtunk, a szezonális termékek vásárlása a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot eredményezi az étkezésünk során. Szuper alternatíva erre az ittaSzezon.com, melynek epertermelői környezetkímélő gazdálkodást folytatnak, vagy éppen az ökológiai gazdálkodásra való átállás időszakában járnak, a gyümölcsök szabadföldön, fűtetlen fóliasátrakban nőnek.

Azzal, hogy kistermelőktől és szezonális élelmiszereket vásárolunk, hazai családokat támogatunk és már tettünk egy lépést egy fenntarthatóbb életmód felé. Mi személyesen megismerkedünk a piacterünkön árusító gazdákkal, fantasztikus élettörténeteket és alázatos munkát ismerünk meg …rengeteg részlet rejlik ezen falatok mögött, melyek egész egyszerűbben finomabbak és minden szempontból magas minőséget képviselnek

ajánlja a hazai gazdák terméseit figyelmünkbe Répássy Zsuzsanna, az ittaszezon.com kistermelői piactér egyik alapítója

Ha már Te is számolod a napokat a hazai földieper megkóstolásáig, itt lehet értesítést kérni arról, hogy mikor érkeznek már meg az első napérelte, vegyszermentes szemek.

(Turizmus Online)

(fotó: pexels – Milada Vigerova )

search icon