Mit tesz egy klímakutató a hőségben?
Mit tesz egy klímakutató a hőségben?

„A hosszan tartó hőséghullámok már komoly veszélyt jelentenek az egészségre, akár az életünkre is, hiszen, ne felejtsük, 36 fokon üzemelünk, és folyamatosan hőt kell tudnunk leadni ahhoz, hogy az életfunkcióink működjenek”– így kezdi Ürge-Vorsatz Diána klímakutató egyik Facebook-posztját, amelyben felsorolja, hogyan tudunk a hőség ellen védekezni légkondi nélkül.

  • éjjel minden ablakot kinyitni és hajnalig nyitva tartani
  • hajnalban minden ablakot becsukni és egész nap zárva tartani
  • az ablakokat leárnyékolni zsalugáterrel, redőnnyel, árnyékolóval (a klímakutató ehhez hozzáteszi, hogy a benti függöny nem segít, mert „akkor már beszökött a nap energiája a lakásba, és az üveg már csapdába ejtette a lakásunkban”)
  • mossuk fel minél többször a köves területeket és teregessük bentre a száradó ruhákat, mert a párolgás hűt
  • csak késő este vagy hajnalban főzzünk, amikor még ki tud szellőzni a lakás és a főzés által keletkezett hő
  • gyűjtsük össze az „edényöblítő vagy gyümölcsmosóvizet” – Ürge-Vorsatz Diána javaslata szerint ilyenkor érdemes a csap alá egy lavórt tenni –, és locsoljuk azzal a környező fákat, bokrokat, amik aztán a vizet elpárologtatják, lehűtve ezzel környezetüket
  • hosszútávú védekezésként ültessünk sok, árnyékoló, lombos fát – tanácsolja végül, de nem utolsósorban a neves magyar klímakutató.

(Forrás: 444.hu Kép: pixabay.com)

search icon