Nemcsak a bolygót, az embereket is meg kell védeni
Nemcsak a bolygót, az embereket is meg kell védeni

Egy friss elemzés szerint az emberi tevékenység veszélyzónába sodorta a világot. A Föld Bizottság tudóscsoportjának jelentése most újabb bizonyítékokat mutat be arra vonatkozóan, hogy bolygónk egyre súlyosabb válsággal néz szembe a vízellátás, az ökoszisztémák fenntartása és a légszennyezés terén. Ezek mindegyik veszélyezteti az életfenntartó rendszerek stabilitását, amivel komoly kockázatot jelentenek a földi életre nézve.

A Nature folyóiratban megjelent tanulmány sokak szerint az eddigi legambiciózusabb kísérlet arra, hogy a bolygó egészségének létfontosságú mutatóit összekapcsolják az emberi jólét mutatóival. Johan Rockström professzor, a tanulmány egyik vezető szerzője elmondta, hogy a mostani elemzés egy kísérlet az ember és a bolygó alkotta komplex rendszer egészének tudományos értékelésére.

Elértük azt a telítési pontnak nevezett pontot, ahonnan a Föld komoly veszélybe kerül, vagyis most már közeledünk ahhoz az újabb fordulóponthoz, ahonnan már maradandó károsodást látunk az életfenntartó rendszerekben. Ez előre láthatóan a legnagyobb hatással a fejlődő országokban élő emberekre lesz

– mondta Johan Rockström professzor, az elemzés egyik szerzője.

A Föld Bizottság azt szeretné, ha az elemzés tudományos alapját képezné a fenntarthatósági célok és gyakorlatok következő generációjának, amely a jelenlegi éghajlatra való összpontosításon túlmenően más mutatókra és a környezeti igazságosságra is kiterjedne.

A tanulmány egy sor referenciaértéket határoz meg a biztonságosság és igazságosság jegyében, ami az éghajlatváltozásnak legjobban kitett embereket is védené. A klímavédelmi elemzések eddig kevésbé foglalkoztak azzal, hogy a felmelegedésnek milyen következményei vannak az egyes embercsoportokra. A mostani tanulmány azonban tudományos-politikai platformokon is tesz megállapításokat.

Ami az éghajlatot illeti, a világ már elfogadta azt a célt, hogy a globális felmelegedést a lehető legalacsonyabban, az iparosodás előtti szinthez képest 1,5-2 Celsius-fok között tartsuk. A Föld Bizottság megjegyzi, hogy már ez is veszélyes szint, mivel sok embert már ma is súlyosan érint a szélsőséges hőség, az aszályok, vagy az árvizek. A kutatók szerint a biztonságos és igazságos éghajlati cél az 1 Celsius-fok kell, hogy legyen, mivel ez szükséges ahhoz, hogy az ökoszisztémákat, és a kiszolgáltatott embereket is megóvják a felmelegedés következményeitől.

(Forrás: theguardian.com)

search icon