Nemzetközi terjeszkedésbe kezdett a Munch, a magyar ételmentő alkalmazás
Nemzetközi terjeszkedésbe kezdett a Munch, a magyar ételmentő alkalmazás

A díjnyertes magyar ételmentő applikáció egy éves lett, amit egy zártkörű sajtóbeszélgetéssel és egy margitszigeti piknikkel ünnepelt meg. Az esemény apropója azonban nem csak az évforduló volt, a startup nemzetközi terjeszkedésbe kezdett. A Munch applikációját eddig már több mint 80 000-en töltötték le.

A napokban megtartott zártkörű sajtóbeszélgetésen, ahol lehetőség nyílt az alapítókkal és a csapat tagjaival is kötetlenül beszélgetni, többek között az elmúlt év eredményeiről és a nemzetközi terjeszkedésről is szó volt.

A kezdetek óta az a cél vezérel minket, hogy az ételmentést minél több ember számára elérhetővé tegyük, így idővel egyetlen jó minőségű étel se kerül majd kukába. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy átlépjünk a határainkon, és elsőként Romániában is elindítsuk a Munchot.

–jelentette be Wettstein Albert, a Munch társalapítója.

Az első munchok, azaz ételcsomagok Kolozsváron már elérhetők, míg Marosvásárhelyen július legvégétől lehet majd ételt menteni.

Az innovatív és fenntartható ötletek vállalkozássá formálását segítő Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő Munch nemcsak egy app, hanem egy világnézettől független ételmentő közösség, amelynek már több mint 80.000-en a részesei.

A Munch közösségépítő szerepe ezen az eseményen is megmutatkozott, hiszen a találkozó második felében a “Muncholók” is részt vettek. Egy közös muncholás keretein belül az Ételmentő közösség tagjai megismerhették egymást és a Munch csapatot is.

Nekem a kalandozás, a szabadság és a cool érzés kapcsolódik a muncholáshoz. Olyan, mint egy felnőtt meglepetés-játék – alig várom, hogy kihozzam az üzletből és végignézzem a dobozt, hogy mi van benne.

–mondta az eseményen az egyik visszatérő vásárló.

A Munch már 11 magyar városban és egy szomszédos országban is jelen van, ráadásul a legnépszerűbb étel&ital applikációk között szerepel Magyarországon. Az év második felében pedig a Munch csapata számos újdonsággal készül.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon