Az ökológiai válságnak nincs egyetlen oka, és nincs egyetlen megoldása sem. Sok viszont van. A sokféleség a megoldási kísérletek, irányok terén is kulcsfontosságú, ma mégis gyakran hiányzik a fenntarthatóságról szóló vitákból.

Sokféle ok

Az ökológiai válságnak, a környezeti problémáknak nem egyetlen oka van. Nemcsak a gazdaságunk működése, nemcsak a technológiák, nemcsak az egyéni fogyasztás és nemcsak a Földön élő emberek száma okozza, hanem ezek mindegyike, sőt, az összjátékuk. Mögöttük pedig olyan hajtóerők munkálkodnak, mint a világnézet, a sikerről alkotott elképzeléseink, az értékrendünk, a társadalmi intézményeink, és így tovább. Ez a megállapítás önmagában is arra utal, hogy hiába keresünk egyféle megoldást – mint például a technológiánk fenntarthatóbbá alakítását –, ettől még az okok nagy része érintetlen maradhat (sőt, rosszabb esetben kedvezőtlenül hathatunk a teljesebb képre). Persze nem lehet mindig mindennel foglalkozni, és kontextustól függően más és más lehet hangsúlyos.

Kapcsolódó bejegyzések

„A tudomány” nem tudja megmondani, milyen lesz a jövő. Itt vannak az okok, hogy miért (I.rész)

A tudománytól várjuk, hogy megmondja, milyen lesz a jövőnk. De jól tesszük ezt?

A sokféleség mint válasz a sokféleségre

A jó kérdésfeltevés nem az, hogy mit kell tennünk, hanem az, hogy hol és milyen téren mit kell tennünk. Miközben a Globális Észak országaiban (köztük Magyarországon!) az egy főre eső fogyasztás átlagát csökkenteni kellene, ez nem igaz a Globális Dél sok országára, ahol az alapvető szükségletek kielégítése sem teljesül. És nyilván Európában és hazánkban is vannak olyan társadalmi rétegek, amelyek esetében nem a fogyasztáscsökkentés kívánatos.

Kapcsolódó bejegyzések

„A tudomány” nem tudja megmondani, milyen lesz a jövő – itt vannak az okok, hogy miért (II. rész)

A tudomány nem tud jósolni: de hogyan tekinthetünk rá mégis segítőként?

Sokféle hely, kultúra, cél és lépték létezik. Nincs olyan megoldás, amely mindenre vagy minden körülmények között ideális! Az étrend jó példa erre: az élelmezés lokalizálása nem fér össze a globálisan javasolt egyenétrendekkel és egyen termelési módszerekkel. Az alapelvek persze jó esetben közösek, de a megvalósítás részleteinek muszáj eltérniük a különböző esetekben.

A sokféleség mint biztosíték

Ne tegyünk fel mindent egy lapra, álljunk több lábon! Egyes kifejezéseink jól tükrözik, hogy a sokféleségre alapozás kockázatcsökkentő hatású lehet. A jövő bizonytalan, ezért a legjobb az, ha nem egy-egy speciális megoldásra alapozunk. Nézzük az éghajlatváltozás esetét! Lehet reménykedni abban, hogy nagy léptékű beavatkozásokkal ki tudjuk szedni a légkörből az általunk odapumpált és a Föld túlforrósítását okozó szén-dioxidot. De mi van, ha ez valamiért mégsem sikerül? Vagy ha sikerül ugyan, de közben egy csomó más kárt okoz? Arról nem is beszélve, hogy nem csak a szén-dioxid-szint emelésével változtatjuk az éghajlatot. Csökkentenünk kell tehát a kibocsátásokat, valamint egyszerre kell helyreállítanunk az ökológiai rendszereket, környezetkímélőbb technológiákat alkalmaznunk és eltakarítani a már létrehozott szennyünket. Sokféle dolgot kell egyszerre csinálni, és ezek egyike az intézményi struktúráink, társadalmi-gazdasági rendszerünk átalakítása.

Stratégiák

A főáramú „zöld” törekvések gyakran igen egyoldalúak. Nagy reményekkel fordulnak a technológiák felé, és keveset törődnek (ha egyáltalán törődnek) az egyéni fogyasztási mintázatokkal vagy épp a makrogazdaság szerkezetével, az emberi népesség növekedéséről nem is beszélve. Magyarul: abból indulnak ki, hogy az előbb felsorolt tényezők nagyjából adottak, nem változtatandók (vagy nem változtathatók) meg. Miért baj ez? Egyrészt azért, mert az ökológiai válság mélyebb okaira nem kínálnak kezelést. Másrészt azért, mert már a kiindulópontban rendkívül izgalmas és sok szempontból ígéretes alternatívákat söpörnek le az asztalról, pontosabban fel sem hagyják kerülni azokat. Miközben a technológiai innovációkon nagy hangsúly van, a társadalmi innovációkról kevés szó esik. Pedig égető szükség lenne többek között a gazdasági rendszerünk és az energiafelhasználáshoz való viszonyunk újragondolására is.

Sokféleség és energiaellátás

Télen kevésbé süt a nap, viszont jobban fúj a szél, nyáron pedig ennek a fordítottja igaz. Ez azt jelenti, hogy egy megújulókra alapozott energiarendszerben kiválóan kiegészíti egymást a nap- és a szélenergia hasznosítása (napszakos szinten is). Ha pedig jól átgondoltan teret kap a biomassza-égetés (jól szigetelt épületekben, hatékony tömegkályhákkal) és a geotermikus energia is, valamint csökkentjük az energiafelhasználást, akkor az eredmény a maihoz képest egy sokkal fenntarthatóbb rendszer lehet. A sokféleség segítheti az ellátásbiztonságot. Valamint hozzájárulhat olyan célok eléréséhez, amelyek elérhetetlenek lennének akkor, ha pusztán egy-két energiatermelési módot helyeznénk a középpontba. Ráadásul a különféle energianyerési lehetőségek földrajzilag is változhatnak. A sokféleség az energiatermelésben részt vevő szereplők között is nagyobb teret kaphatna. Az energiatermelő nagyvállalatokon túl az egyéni lakossági termelés (napelemek a háztetőn) is látványosan terjed. Létezik azonban még egy lehetőség: az energiaközösségek létrehozása.

Sokféleség és élelemtermelés

Ezeregy okunk lenne olyan mezőgazdasági- és élelmiszerrendszereket alkotni, amelyeknek alapja a sokféleség. A változatosabb, sok fajra épülő étrend egészségesebb; a változatosabb mezőgazdasági rendszerek reziliensebbek (képesek rugalmasan ellenállni a sokkhatásoknak); ráadásul a sokféleségre épülő rendszereknek kisebb az inputigényük (kevesebb kívülről érkező anyag- és energiabefektetésre van szükség). De a sokféleségnek az értékesítési rendszerek sokféleségében is meg kellene nyilvánulnia: az áruházakon túl rendkívül fontosak a helyi termelői piacok, a bevásárlóközösségek és a közösségek által támogatott mezőgazdasági rendszerek is. A decentralizáció és a lokalizáció kéz a kézben jár egymással és a sokféleséggel.

Perspektívák sokfélesége

Akinek kalapácsa van, mindent szögnek lát – szokták mondani. Persze sokan sokfélék vagyunk, és nem kalapács van mindenkinél: valakinek ecsetje, valakinek vésője, másnak távcsöve és megint másnak fakanala, számológépe, esetleg különösen jó erkölcsi iránytűje vagy épp kongó tányérja van. Az eltérő kultúrájú, társadalmi helyzetű, világnézetű és tudású emberek mást és mást tartanak majd jó megoldásnak. Sőt, mást látnak problémának!

Ennek a jelentősége igen nagy. Hátrányos egy-egy szűk kör kezébe helyezni a döntést: legyen szó magas pozíciójú vezetőről vagy akár egy téma szakértőjéről. Miért ne lehetne érvényes érv például egy tóparti szállodaépítés ellen az, hogy sokak számára elrondítaná a tájképet? Miért ne lehetne ellenérv az, hogy egy terület beépítésével élőlények tömegét pusztítjuk el; és hiába nem védettek az élőlények vagy a terület, attól még ez nem helyes. Lehet, hogy egy közgazdász ki tudja számolni, hogy anyagilag megéri; lehet, hogy egy mérnök alá tudja támasztani, hogy racionális valamilyen szempontból; de ezekből nem következik, hogy társadalmilag kívánatos is. És ha már az eltérő nézőpontoknál tartunk: a jövő generációk és a nem emberi élővilág szempontjai messze nincsenek kellő súllyal képviselve a mai döntésekben. Ha tekintettel lennénk rájuk, nem egy épp a tönk szélén billegő Föld további pusztítása folyna, mint ahogyan ez ma zajlik.

Pedig lehetne változtatni

Hihetetlenül sokféle oldalról hozzá lehet járulni a pozitív társadalmi változáshoz. A fenntarthatóság témaköre nem pusztán szakértői kérdés, és nem pusztán a természettudományok terepe. Sőt! Óriási szükség van a legkülönbözőbb szereplőkre: az egyénekre, a közösségekre, a gazdasági és politikai vezetőkre és a legkülönfélébb szervezetekre. Amikor egyénként igyekszünk tenni valamit, jusson eszünkbe, hogy rengeteg lehetőségünk van, és hogy rengeteg más szereplő is van rajtunk kívül.

Nem elég egy nagy rakás megoldás

Vigyázat: a sokféleség sem varázspirula! A fentiek azt a látszatot kelthetik, hogy fűt-fát összehordva létrejön egy nagy kupac megoldás. Mintha nem kellene más, csak innováció, és minden, ami legalább kicsit zöld, hozzátesz a nagy egészhez. Ez azonban nem igaz: nem lehet akármiket összeházasítani. Vannak versengő, egymásnak ellentmondó megközelítések, vannak jobb és rosszabb stratégiák. Ez esetben a sokféleség kvázi evolúciós nyersanyag: a különféle megközelítések közül választódik ki majd az, amelyik megvalósul. Bizonyos megoldások jól összeférnek másokkal (lásd a nap- és a szélenergia esetét); és vannak olyanok is, amelyek egymás ellen hatnak, nehezítik valamely más megoldás megvalósítását. Utóbbiak közé tartozhat például az az eset, amikor a hatékonyságnövelés növeli a forrásfelhasználást, mert olcsóbbá teszi (de más problémák is felmerülhetnek).

A tanulság tehát az, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a sokféleségre: mind a fenntarthatósági változás szereplői, mind a stratégiák, mind az egyes problémák megoldása terén. A sokféleség azonban nem minden: ha nem foglalkozunk a válság okaival, annak félrekezelés lesz a vége. Nemcsak sokféle jó, hanem sokféle rossz megoldás is létezik. Elengedhetetlen, hogy a részmegoldások összhangban legyenek az alapvető célokkal, és koherens stratégiák részeivé váljanak.

A fenntarthatósággal és azzal, hogy mi mit tehetünk bolygónk védelméért kiemelten foglalkozott a nemrég véget ért Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó is.

Kiemelt kép: canva