Számos élménnyel várja továbbra is a látogatókat a Sóvidék
Számos élménnyel várja továbbra is a látogatókat a Sóvidék

Parajd és környéke az érintetlen természet szépségével és nyugalmával csalogatja a turistákat idén nyáron is.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleménye szerint a Sóvidék és környéke – Parajd, Szováta, Korond, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Farkaslaka, Sóvárad, Vármező – továbbra is csodálatos zöld környezettel, rehabilitációs kezelésekkel, valamint családbarát helyszínekkel és programokkal várja a túrázni és gyógyulni vágyókat, valamint a gyermekes családokat.

Ez derült ki azokon az egyeztetéseken, amelyeken a megyei önkormányzatok és turisztikai egyesületek vezetőivel, valamint a helyi vállalkozókkal tárgyaltak a parajdi sóbánya bezárása miatt kialakult helyzet lehetséges megoldásairól az MTÜ szakemberei Guller Zoltán elnök vezetésével.

A parajdi sóbánya a helyi gazdaság és turizmus alapeleme volt. A turizmus évtizedekig szinte kizárólag a bányára, azon belül a gyógyturizmusra épült, így a helyi szállásadók és vendéglátók attól tartanak, hogy elveszítik megélhetési forrásukat. Aggodalmaikról, problémáikról részletesen beszámoltak a magyarországi szakértőknek, egyúttal szakmai segítséget és támogatást kértek a térség turizmusának újbóli felpezsdítéséhez.

Legkésőbb július 1-jén ezért újra megnyit a parajdi sósfürdő, amitől a helyi turizmus fellendülését remélik. A strand vizét – amely korábban a bányából származott – a Salrom más termelőegységeiből hozott sóval keverik majd.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és a látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is.

A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászoknak, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

(MTI)

Fotó: Canva

search icon