Tesznek a klímacélokra az állami olajvállalatok
Tesznek a klímacélokra az állami olajvállalatok

Az állami olajvállalatok 2020-as évtizedben tervezett beruházásainak jókora része csak akkor térülhet meg, ha a világ lemond a klímacélok teljesüléséről – vagyis az érintett kormányok gyakorlatilag szembemennek a Párizsi Klímaegyezményben tett vállalásokkal.

A nemzeti olajvállalatok 2030-ig világszerte összességében mintegy 1900 milliárd dollárt terveznek beruházni olaj- és gázprojektekbe (2021-es áron). Zömében Indiában, Kínában és Oroszországban. Ebből több mint 400 milliárd dollár lehet meg nem térülő tőkeberuházás, ha a világ országai kitartanak a Párizsi Klímaegyezményben vállalt célok mellett. A ’20-as évtizedben induló iparági beruházások átlagos várható élettartama több mint 30 év. Így sokuknak még 2050 után is termelniük kell – legalábbis a megtérüléshez. Közben egyre több ország tesz ígéretet arra is, hogy az évszázad közepére eléri a karbonsemlegességet.

Mindez azt is jelenti, hogy ha a beruházások mégis megvalósulnak, és megtérülnek, akkor nagy valószínűséggel túllépjük a karbonbüdzsét. A globális felmelegedés mértéke pedig meghaladja a Klímaegyezményben rögzített maximum 2 Celsius-fokos célt. A világ kormányainak nagy többsége által aláírt egyezményben az országok vállalták, mindent megtesznek azért, hogy a felmelegedés mértékét a 21. század végéig 1,5-2 fokban korlátozzák, ezzel megelőzve a katasztrofális mértékű klímaváltozást.

Win-win szituáció kizárva

Vagy az történik tehát, hogy a világ mindent megtesz a globális felmelegedés korlátozása érdekében, vagy a nemzeti olajipari vállalatok profitálhatnak az említett beruházásokból. Mindkettő egyszerre nem lehetséges! Ez a fő következtetése a Natural Resource Governance Institute (NRGI) nevű, a természeti erőforrások kiaknázásának fenntartható pályára állítását célzó független nonprofit szervezet februárban publikált jelentésének.

olajvallatok
Ekkora bővítések mellett nem lehet tartani a Párizsi Klímaegyezményben foglaltakat

A klímavédelmi cél csak úgy érhető el, ha az üvegházhatású gázokból (ÜHG) – elsősorban szén-dioxidból, valamint metánból – egy bizonyos mennyiségnél több nem kerül a légkörbe nagyjából a század közepéig; erre a még kibocsátható mennyiségre szokás karbonbüdzséként is hivatkozni. Az ÜHG- vagy karbonemisszió legnagyobb része a fosszilis energiahordozók égetéséből származik. Szoros összefüggésben az olaj- és gázipari vállalatok tevékenységével, az általuk kitermelt és előállított energiahordozók iránti kereslet és árak alakulásától.

Másik oldalról megvilágítva a problémát: miután a nemzeti olajcégek és az adott országok nagymértékben ki vannak téve az olaj- és gázárak, illetve kereslet alakulásának. A hatalmas tervezett beruházások azt a veszélyt is magukban hordozzák, hogy a vártnál alacsonyabb árak és kereslet érzékeny veszteségeket okoz számukra. Amikor az olajvállalatok megtervezik hosszú távú stratégiáikat és döntenek beruházásaikról, szükségképpen prognózisokat kell készíteniük a várható olaj- és a gázárakról is. A társaságok erre vonatkozó feltevései meglehetős szórást mutatnak. És amennyiben alulbecsülik az energiaátmenet ütemét és kiterjedtségét, beruházásaik tekintélyes hányada egyszerűen nem térül meg.

Egy utolsó nagy parti

A jövőben várható olajárakat rendkívül nehéz előre jelezni nem csak évtizedes, de éves kitekintésben is. Amint ez a koronavírus-járvány kitörése után is látható volt. A kereslet alakulását, ahogyan a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a többi nagy termelő által erre adandó reakciókat ma még természetesen senki nem ismerheti. Az azonban valószínűnek tűnik, hogy amint a világ egyre inkább megújulókra áll át a fosszilis tüzelőanyagokról, egyre nagyobb rá az esély, hogy a kereslet és az árak – ingadozásokkal bár, de hosszú távon érdemben csökkennek.

olajvalllatok
A beruházások megtérülése nagyban függ az olajáraktól, így hazárdírozásnak is tűnhetnek

Bár a pandémia a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint a fenntarthatósági célhoz szükséges szintre mérsékelte az iparági beruházásokat, az ezt követően várható gazdasági fellendülés és az erősödő kereslet lendületet adhat az olajáraknak is, új beruházási hullámot indítva a szektorban. Ez azonban jó eséllyel átmeneti jellegű lesz. Amit nem csak az egyre erősödő fenntarhatósági momentum és energiaátmenet, de az is valószínűsít, hogy az olajpiac az elmúlt évtizedekben is erőteljesen ciklikus jelleget mutatott.

A Covid-19 járvány ugyan első hullámban az olajárak összeomlását idézte elő, azóta azonban a jegyzések ismét a pandémia előtti szinteken járnak. Ezért sok olajvállalat arra számít, hogy a piac visszatér a “business as usual” megszokott kerékvágásába, és már a jövőbeli bővülést tervezgetik.

“Az iparág számos szereplője egy utolsó nagy partit szeretne tartani, és több ezermilliárd dollárt fog beruházni. Ha a tiszta energiára való áttérés elég gyors lesz a Párizsi Klímaegyezmény céljainak eléréséhez, a partinak nagyon gyorsan véget kell érnie” – fogalmazott David Manley, a jelentés vezető szerzője a The Guardiannek.

Egyébként a teljes – a nemzetközi vállalatokat is magába foglaló – olaj és gázipar összesen 4600 milliárd dollár beruházást tervez a 2020-as évtizedben a Rystad előrejelzése szerint.

Az állami olajcégekről röviden

Az állami tulajdonú olajvállalatok a világ olaj- és gáztermelésének mintegy kétharmadát biztosítják. És ezek rendelkeznek az ismert készletek körülbelül 90 százalékával. Tevékenységük ugyanakkor ritkán képezi kritikus vizsgálat tárgyát. Hiszen az állami tulajdoni struktúra miatt pénzügyeik és működésük részleteit nem kötelező nyilvánosságra hozniuk – szemben a nagy, tőzsdén jegyzett társaságokkal. Utóbbiak a részvényesek akaratával összhangban komoly lépéseket tettek ÜHG-kibocsátásuk csökkentése érdekében, beruházásaik egy részét a zöld technológiák felé terelve. A nemzeti olajcégeket viszont nem szorítja ilyen kényszer, és ennek megfelelően a fosszilis energia területén folytatólagosan végrehajtott beruházásaik könnyedén ellensúlyozzák a nemzetközi vállalatok által elért eredményeket is.

A nemzeti olajvállalatok általában csak kormányaik felé tartoznak elszámolással, és egy maréknyi kormányzati tisztviselő felelős sok százmilliárd dolláros beruházási döntésekért. A fő cél pedig döntéseik során elsősorban az, hogy bevételt termeljenek, míg a klímavédelem jóval kisebb vagy semekkora súllyal sem esik a latba. Márpedig a jelentés alapján a változó körülmények közepette a hosszú távú stratégiák átértékelése nagyon is szükségszerűnek látszik. Erre, illetve az érintett kormányok meggyőzésére részben esélyt kínál az ENSZ tavalyról idén novemberre halasztott klímaváltozási konferenciája (COP26). Amihez az első lépést az ügy napirendre emelése jelentheti, miután erre eddig nem irányult kiemelt figyelem.

Nehéz nemet mondani

A nemzeti olajcégek meghatározó szerepet töltenek be országaik gazdaságában. Bevételeik nem ritkán (legalább 25 országban) a teljes állami bevételek több mint 20 százalékának felelnek meg. Ugyanakkor ennek átlagosan kevesebb, mint negyede kerül vissza a kormányokhoz (2018-as adatok szerint). Miután az országok gazdaságai ezzel együtt jelentősen függenek a nemzeti olaj- és gázvállalatoktól, a beruházások meg nem térülése növeli a válságok kialakulásának kockázatát. Egyben a közpénzből finanszírozott gazdasági mentőcsomagok elkészítésének szükségességét. Ezért a tervezett beruházásokkal Afrika, Latin-Amerika és Eurázsia egyes olajfüggő kormányai különösen kockázatos fogadásokat kötnek állami pénzből.

olajvallaltok
Ezek a befektetések egyes fejlődő országok összeberuházásait duplázná meg, így nem akarnak lemondani róluk

A nemzeti olajvállalatok költséges projektekbe történő beruházásai olyan nagyságrendet érhetnek el a következő évtizedben, hogy az egyes országok (Mozambik és Azerbajdzsán) esetében meghaladhatja a kormányzati kiadások teljes összegét is. Bizonyos kormányok pedig egyszerűen nem engedhetik meg maguknak ezt a szerencsejátékot – fogalmaz a jelentés. Különösen azok, amelyek bevételei az átlagnál is nagyobb mértékben függenek az iparágtól, illetve ahol az eladósodott nemzeti olajvállalatok sikertelensége akár pénzügyi válságot is kiválthat. Ennek kockázata Angola, Nigéria, Algéria, Kolumbia, Mexikó, Kamerun, Mozambik és Azerbajdzsán esetében sem tűnik csekélynek.

A kérdésnek így a klímaügyön túl is jelentős társadalmi vonatkozásai vannak. A 400 milliárdból 365 milliárd dollárnyi tőkebefektetés fejlődő és feltörekvő gazdaságokban realizálódna. Ebből több mint 80 milliárd pedig olyan alacsony és közepesen alacsony jövedelmű országokban jönne létre, amelyek nemzetközi segélyekben részesülnek. A nemzeti olajtársaságok bázisát jelentő országok mintegy 280 millió lakosa a szegénységi küszöb alatt él. Sokszor már csak ezért is nehéznek tűnik megszakítani a nem ritkán nemzetközi olajóriások együttműködésében megvalósuló fosszilis projektektől való függést. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy számos érintett állam ráadásul a klímaváltozás negatív hatásainak súlyosabban kitett országok közé tartozik. Az állami bevételek esetleges elmaradása és az általános jólét hiánya pedig nem segíti a kedvezőtlen következményekhez való alkalmazkodást sem.

search icon