A vásárlóerő felét elvesztette az olajipar a koronavírus miatt
A vásárlóerő felét elvesztette az olajipar a koronavírus miatt

A koronavírus-válság miatt csökkent a kereslet az olajipari termékekre, ezért az iparág nagy átalakulás előtt áll – mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnöke az 58. Közgazdász vándorgyűlésen.

Elmondta, a járvány csak súlyosbította a korábban meglévő válságot, ami azzal függ össze, hogy a technikai újítások miatt túlkínálat uralja a piacot.

A koronavírus és a lezárások súlyosbították a helyzetet:

a kőolajszármazékok 65 százalékát felhasználó közlekedés visszaesett, a hordónként 70 dolláros olajár 18 dollár alá zuhant, és ma is alig több mint 40 dollár. Az olajipari cégek 40-50 százalékos árfolyamveszteséget szenvedtek.
A Mol a vásárlóerő 45 százalékos csökkenését tapasztalta.

Ezen a helyzeten még rontani fog, ha elterjednek az elektromos vagy alternatív energiával működő közlekedési eszközök.

A helyzetből kiutat jelenthet, ha nem elégetik az olajat, hanem anyagában használják fel, példának okáért műanyaggyártásra. Az átállás lassú lehet, mert még ma is a világ energiaszükségleteinek több mint nyolcvan százalékát fosszilis energiahordozók fedezik.

A jövőben a jelenlegi 75 százalékról 50 százalékra fog csökkenni a közlekedési üzemanyagok gyártása, ezzel párhuzamosan növelni kell az alternatív felhasználási lehetőségeket.

search icon