Új módszerrel hasznosítja a geotermikus energiát egy magyar cég
Új módszerrel hasznosítja a geotermikus energiát egy magyar cég

Kiskunhalason készült el a világ első olyan zárt ciklusú geotermikus hőtermelő erőműve, amelyet egy meddő, sikertelen olaj- és gázkutató fúrásból visszamaradt kútban valósítottak meg. Az MS Energy Solutions Kft. megoldása azért is úttörő, mert a már meglévő kutak használatával nincs szükség költséges fúrásokra az erőművekhez.

A cég által 4 év alatt kifejlesztett „WeHEAT (Wells for Heat Exchanging Advanced Technology) típusú” technológia a használaton kívüli mélyfúrások újrahasznosítását teszi lehetővé a rétegvíz kitermelése nélkül. Így egy geotermikus beruházás az átlagos 1,5-2 milliárd forintos költség mintegy 10 százalékából megvalósítható.

A projekt megvalósításához a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 81,84 millió forintos támogatást adott, a Kiskunhalason felépült erőmű pedig fél megawatt teljesítményével 20 000-30 000 négyzetméter alapterületű épületegyüttes vagy egy-másfél hektár területű üvegház fűtését tudja majd ellátni.

A nemzetközi piac már évtizedek óta próbálkozott hasonló rendszerekkel, eddig eredmény nélkül.

– mondta Gáti Mátyás ügyvezető.

A 100 százalékig zöld, megújuló energiatermelő rendszer nagy lehetőséget jelenthet az önkormányzatoknak, az agrárszektornak és magánvállalatoknak, mert Magyarországon csaknem 9000 fel nem számolt potenciális mélykút van, ezek egy része alkalmas e technológia befogadására, hogy utána szinte lenullázható legyen a közintézmények, gyárépületek vagy a lakások fűtésszámlája.

A geotermikus erőmű a cégünk eddigi legátütőbb fejlesztése, ami a világon egyedülálló. Minthogy 4 évünkbe telt a fejlesztés, ezért azt gondoljuk, hogy van annyi piaci előnyünk, hogy azok akik utánunk jönnek majd inkább tőlünk kérnek segítséget.

–fogalmazott az ügyvezető.

Az üzleti tervük szerint vagy kulcsrakészen adják át a hőközpontot a piaci szereplőnek vagy vállalják a technológia telepítését, és a megrendelő a hőszolgáltatásért fizet versenyképes piaci árat.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI) A borítókép illusztráció!

search icon