A Holnapután legújabb adásában egy sokak által félreértett tevékenységgel, a vadászattal foglalkozunk. A témába Murányi Zsolt, vadgazdálkodási szakmérnök, a Trivenator Kft. vadásztanfolyam-vezetője avatott be minket, akitől nemcsak azt tudtuk meg, hogy mi a különbség vadász és vadász között, hanem azt is, hogy – a sztereotípiákkal ellentétben – a vadászat valójában nem más, mint alkalmazott természetvédelem. Azaz a lényege nem a természet öncélú kizsákmányolása, hanem a fenntartható állapotok biztosítása mind a vadállomány és az erdőgazdálkodás, mind pedig a mezőgazdaság, illetve a lakosság szempontjából.
A vadászat az ember egyik legősibb tevékenysége. Elődeink számára ez nem csupán sport vagy hobbi volt, hanem lényegében magának a túlélésnek, a létfenntartásnak az alapvető biztosítéka. Mi a Holnapután aktuális adásában elsősorban arra kerestük a választ, hogy mi a szerepe a vadászatnak a 21. században, valamint megpróbáltunk rávilágítani arra is, hogy a tévhitekkel ellentétben több fenntarthatósági szempontból hatalmas szükség van erre az ősi gyökerekkel rendelkező tevékenységre.
Murányi Zsolt mindenekelőtt tisztázta, hogy mi a különbség a hivatásos és a sportvadászok között. Az adásból kiderül, hogy hivatásos vadász az lehet, akinek megvan ehhez a megfelelő középfokú vagy felsőfokú vadgazdálkodási végzettsége. Őket egy vadászatra jogosult egyesület, például egy vadásztársaság vagy egy erdészet alkalmazza és foglalkoztatja a különböző vadászterületeken. A hivatásos vadászok felelnek a vadászat, a saját vadászterületükön történő vadgazdálkodás szakmaiságáért. Ők tartják a kapcsolatot a vadászati hatósággal, felelnek a vadállomány védelméért, a vadak etetéséért, itatásáért, a vadászatok vezetéséért. Ezzel szemben a sportvadásszá válás egy tanfolyam sikeres vizsgával záruló elvégzéséhez kötött, nekik azonban – ahogy a nevükből is kikövetkeztethető – a vadászat nem a munkájuk, hanem egy sport, valamint egyfajta rekreációs tevékenység, amiért fizetniük is szükséges.
Az adásban szó esik még arról, hogy milyen életkortól lehet valaki vadász, hogy milyen a megoszlása egy vadászaton a nemeknek, valamint kitérünk arra is, hogy szükséges-e a vadászat űzéséhez pszichológiai alkalmassági vizsgálat. Szó lesz arról is, hogy körülbelül mekkora kezdőtőkével fontos rendelkeznie annak, aki úgy dönt, hogy a jövőben vadászattal szeretne foglalkozni, majd kitérünk a hazai vadállomány vadászhatóságának szabályaira, valamint arra, hogy mit jelent pontosan a vadászidény kifejezés, és hogy milyen következményekkel jár, ha egy vadász idényen kívüli időszakban lő meg egy vadat, vagy ha rosszabb esetben védett állatot terít le a puskájával.
Adásunk utolsó negyedét a vadászok segítőinek szenteljük. Ebben nemcsak a kutyákkal, hanem a különböző madarakkal történő vadászati módokról is értekezünk. Kiderül, hogyan zajlik a sebzett vad megkeresése, hogy az állatok mellett a modern technológia vívmányai miként lehetnek korunk vadászainak segítségére, végül pedig arról is tudomást szerezhetnek a hallgatók, hogy azok számára, akik még csak ismerkednének a vadászattal, milyen lehetőségek nyílnak arra, hogy akár hajtóként, akár kísérőként testközelből kapjanak kóstolót az élményből.
Kiemelt kép: Canva