Változásokra van szükség, ha szeretnénk továbbra is hajózni a Dunán
Változásokra van szükség, ha szeretnénk továbbra is hajózni a Dunán

Szalma Botond folyami és tengerhajózási szakértő, a Mahart egykori elnöke szerint egységes európai vízgazdálkodási intézkedések nélkül a Duna hamarosan használhatatlan lesz árukereskedelemi célból.

Van egy nagyon rossz hírem minden zöldnek, a Dunát nem a hajózás miatt kell karbantartani, a Dunát azért kell rendben tartani, mert 30 év múlva aranyat fog érni az ivóvíz, és mert energiát ad „teljesen tisztán”. Azért, mert a mezőgazdaságban öntözni kell, mert logisztikai láncszem az exportban, az importban és a turizmusban. Azért, mert horgászni és halászni lehet benne. Mára mindezt szerencsére környezettudatosan is meg lehet oldani, és meg is kell.

A szakember úgy gondolja, hogy a bős-nagymarosi vízerőművet meg kellett volna építeni, hiszen akkor rendelt turbinák azóta is működnek Bécs közelében és segítenek vissztartani a vizet. A Duna vízjárásának kiszámíthatatlansága miatt ugyanis könnyen lehet, hogy nem lesz alkalmas a folyó hajózásra, hacsak nem szabályozzák folyásását. Erre pedig vannak már lehívható európai források is, melyek felhasználásával a turizmus, a vendéglátás, az áramtermelés és még a horgászok is profitálhatnak.

(Infostart)

(fotó: pixabay – Zsubio)

search icon