Véget ért a giga gyűjtőpontok körútja: íme az akció mérlege
Véget ért a giga gyűjtőpontok körútja: íme az akció mérlege

Májussal véget ért a Circular Living Concept (CLC) projekt három hónapos hulladékgyűjtő akciója, aminek keretében a Széchenyi István Egyetem és a HybridCycle fenntarthatósági ügynökség alkotta csapat három olyan hulladéktípust gyűjtött, amelyeknek alapvetően kiemelkedően magas a környezetterhelő hatása.

A három hónapos kampány megmozgatta a megyét: a szervezőknek többször kellett plusz szállítási kört beütemeznie az amúgy is sűrű menetrendbe, a gyűjtők egyik napról a másikra teltek fel teljesen. 

„A gyűjtés során több száz kilogramm textil, kemény műanyag és kisméretű elektronikai hulladék került elkülönítésre” –

mondta el a CLC csapata. 

Hozzáfűzték, hogy a CLC projekt keretében korábban megvalósult, 150 helyszínes beltéri gyűjtés, és a most kültéren, 5 megyei városban szervezett akció során gyűjtött anyagok jó része már hasznosult.

Tavaly augusztusban például a CirculArt Camp művésztáborban egy úgynevezett “alternatív” monstrancia készült, többnyire fém hulladékból és más kidobásra ítélt anyagokból. Az alkotással a fiatal művészek az energiapazarlás egyre égetőbb problémájára szeretnék felhívni a figyelmet. 

Idén tavasszal az upcycling – vagyis értéknövelő hasznosítás – jegyében általános iskolai foglalkozásokkal is készültek a projekt szervezői, ahol a résztvevő osztályok a begyűjtött műanyag hulladékból készíthettek kis díszeket, kulcstartókat és ékszereket. 

A kültéri gyűjtés során a legnagyobb siker a textil gyűjtést övezte, amiből több mint fél tonnával váltak meg a megyében. Ebből az alapanyagból táplálkozik a projekt egyedi dizájn kollekciójának (UniREverse) két terméke is: A már lyukas, kopott vagy nem használt ruhaneműk ép részei tolltartók és táskák képében köszönhetnek majd vissza a nyár elején debütáló termékek között. A kollekció darabjai között fellelhetünk még műanyag poháralátéteket, ékszereket és füzeteket is, amelyek szintén a fenntarthatóság és az újrahasznosítás elveit követve készülnek. 

Mosonmagyaróvári gyűjtőpont.
Fotó: HybridCycle

A budapesti Hybridart Space-ben került bemutatásra a Trash or Treasure kiállítás, ahol pedig a CLC projekthez kapcsolódó művészeti rezidenciaprogram alkotásait ismerhettük meg. A program során készült művek között szerepelnek csomagolási hulladékból újraálmodott ikonok, papírból és más fenntartható vagy természetes anyagból készült természeti képek és festmények, műanyagból és épülethálóból készült installációk, valamint egy fotó- és egy animációs művész szemszögéből is megismerhetjük a hulladéktermelés és az újrahasznosítás témaköreit. „A kiállítást májusban Győrben is meglátogathatjuk majd” – emelték ki a szervezők.

A művészeti célú újrahasznosítás fő alapanyagait biztosító óriás gyűjtőpontokat az informatív kiállítással és hulladékgyűjtési kisokossal még februárban Győrben és Pannonhalmán indították útnak, majd Mosonmagyaróvárra, és Kapuvárra vitték a szervezők a látványos installációt, ami végül Csornáról köszönt le.  

search icon