Veteményezés öt egyszerű lépésben
Veteményezés öt egyszerű lépésben

Itt a tavasz, sőt, már nem is az eleje, hanem épp most léptünk át a középső kikeleti hónapba, így a kerti munkák egyre aktuálisabbak.

Bár az idő épp most nem kellemes, várhatóan hamarosan tartósan 10 Celsius fölé emelkedik a nappali hőmérséklet, ami azt jelenti, hogy a konyhakerti termesztés belátható időn belül elkezdhető.

A kertesz.blog-ot író népszerű blogger, Megyeri Szabolcs azzal biztat mindenkit, hogy egy veteményeskert kialakítása egyetlen hétvége alatt kivitelezhető, utána pedig a növénynevelés egyáltalán nem nehéz, sőt, inkább szórakoztató és sikerélményekkel kecsegtető elfoglaltság. Hogy ez valóban így legyen, érdemes megfogadni az alábbi öt egyszerű, de hasznos tanácsot.

Egy: találd meg a veteményes helyét!

A kezdők egyik legáltalánosabb hibája, hogy nem megfelelő helyre álmodják meg a kiskertet. Gyakran oda kerül a veteményes, ahol épp van egy kis szabad hely a kertben, ahol „nem zavar”, ahol nem rontja a látképet. A méretet illetően kezdésként egy kisszobányi terület (8-12 nm) bőségesen elegendő szokott lenni.

Kettő: készítsd elő a talajt!

Elsőként a kijelölt területen a talajt alaposan, legalább 30-50 centi mélyen fel kell ásni, eközben az ott lévő gyomokat, növényi maradványokat, köveket el kell távolítani. A következő a tápanyagok kihelyezése, erre az érett komposzt vagy a szervestrágya tökéletes. A tápanyagot a területen szét kell teríteni, és ásóval a talajba kell forgatni.

Három: vetőanyag, palánta beszerzés körültekintően

Fontos, hogy a mag ne legyen túl régi, idővel csökken ugyanis a kihajtási arány, tehát a túl régen csomagolt vetőanyagból kevesebb palánta és csekélyebb termés várható. A csomagolás idejét a tasakon mindig megtalálni, keressük ezt az információt!

Négy: válassz tudatosan!

Elsőre érdemes a könnyebben nevelhető, „üzembiztosabb” zöldségek közül válogatni, így jó ötlet a paradicsom, a paprika, a bab, az uborka, a retek, vagy a fejessaláta.

Öt: Ültess, gondozz szabályosan!

Alaposan olvassuk el a mag tasakján az információkat, vagy tájékozódjunk az interneten, szakkönyvekből a vetés specifikus tudnivalóiról. Tartsuk be vetési mélységet, a sortávolságot és a tőtávolságot! A ritkásan vetett vetemény helypazarló, a zsúfolt pedig gyenge, erőtlen zöldségeket, vagy az összeboruló lombozat miatt gombás megbetegedéseket idézhet elő.

(Forrás: kertesz.blog.hu Kép: pexels.com)

search icon