



„Mit főzzek? Te mit főzöl? Hányféle süti legyen? Egy kis bejgli mindenképp, a család felének halászlé, másik felének pulyka. A biztonság kedvéért még hókifli, na jó, egy kis töltött káposzta is legyen! Atyaég, mit csináljak ennyi maradékkal?” Karácsony környékén sok (szerencsésebbek közé tartozó) családban hangoznak el hasonló kérdések. Az ünnepek, az ünnepi étkezések jobban megviselik a bolygót, mint gondolnánk.
Sokak számára – bevallom, én is közéjük tartozom – az év legjobban várt ünnepe a karácsony. A sok örömteli pillanat és pozitívum mögött azonban ott rejtőzik a Grincs és vele együtt a karácsony káros környezeti hatása. Sajnos hazai kutatások még nem születtek a témában, már ami az ünnep lábnyomát, élelmiszerekkel kapcsolatos hatását illeti. Nemzetközi – egészen szívbe markoló – adatokat azonban találni az elmúlt évekből. A Manchesteri Egyetem kutatásából kiderül, hogy karácsonyi degeszre evéseink karbonlábnyoma akkora, mintha autóval hatezerszer körbeutaznánk a Földet.
Az angolok ebben az ünnepi időszakban 80%-kal több élelmiszert fogyasztanak, mint az év többi napján, amiben persze része van annak is, hogy ilyenkor összegyűlik a család, távoli rokonok is érkeznek látogatóba. Azt azonban be kell látnunk, hogy hajlamosak vagyunk ilyenkor túlbiztosítani magunkat. A túlbiztosítás pedig általában élelmiszer-pazarláshoz vezet. Így van ez a szigetországban is, ahol az Unilever adatai szerint 4,2 millió karácsonyi vacsorával egyenértékű élelmiszert dobnak ki.
Ráadásul nemcsak élelmiszerrel tömjük meg ilyenkor a szemetesünket, hanem csomagolóanyag is jócskán landol a kukában. Az angol csomagolóanyag-gyártó GWP Group felmérései alapján 125 ezer tonna műanyag élelmiszer-csomagolás, 500 millió alumínium italosdoboz és 13 350 tonna üvegpalack kerül a szeméttelepekre. Csomagolópapírból pedig annyit használunk, amennyivel kilencszer körbetekerhetnénk az Egyenlítő mentén a bolygót.
Habár – ahogy a fenti adatok is mutatják – a karácsonynak megvan a sötét oldala, szeretnénk adni néhány tippet, hogy zöldebben ülhessük körül a karácsonyi asztalt.
+1. Az ünnepi időszakban is vannak, akiknek nem jut étel az asztalukra, és az utcán töltik a karácsonyt. Gondolj rájuk is, tegyél a városban található adománydobozokba pár finom falatot!

Ha további tippeket, recepteket szeretnél a fenntartható ünnepi készülődéshez, csatlakozz a Felelős Gasztrohős Alapítvány és a Zöldítők „Környezetbarát karácsonyi asztal” webinárumához november 30-án 18 órától.
Fotók: canva.com