Értékteremtés egészséges élelmiszerekkel
A cikk megjelenését támogatta: Planet Budapest 2023
Talán kevesen gondolják, de az étkezés még mindig a tabutémák közé sorolandó. Szintén ritkán hallható tény, hogy egy európai polgár saját ökológiai lábnyomában az étkezésé a legnagyobb arány a maga 40 százalékával. Minden más – az energia, az utazás, a lakás, az autó vagy a háztartási gépek működtetése – együttesen adja ki a fennmaradó 60 százalékot. Tehát fogyasztóként és magánemberként is táplálkozásunk figyelembevételével tudunk a legtöbbet és a leggyorsabban tenni környezetünk megóvásáért.
Minden tudományos eredmény, klímaválsággal kapcsolatos forgatókönyv és vállalás abba az irányba mutat, hogy az elkövetkező évtizedben elsősorban a jóléti társadalmaknak jelentősen meg kell változtatniuk a táplálkozási szokásaikat a növényi élelmiszerek javára. Ez azt jelenti, hogy csökkentenünk kell az étrendünkben a hús és a tejtermékek arányát, és ha mégis ilyeneket fogyasztunk, akkor a kisebb környezeti lábnyommal előállítható termékekre kell váltani (marháról sertésre, sertésről baromfira). El kell fogadni, hogy nem az a megoldás, ha néhányan teljesen lemondanak az állati eredetű termékek fogyasztásáról, hanem az, ha mindannyian lépünk legalább egy kicsit, illetve tudatosan elindulunk ezen az úton.
Sokan egyetértenek azzal a megoldási lehetőséggel, amely a globális mezőgazdasági termelésre, ezen belül is a haszonállatok tartására és a takarmány előállítására fordított hatalmas területek csökkentését és az eddigi termelés nyomán bekövetkezett természeti károk legalább részleges helyreállítását foglalja magába. Vagyis a jelenleginél kisebb területen, kisebb környezeti hatású, több embert ellátni képes mezőgazdaságra van szükség. Ennek teljes mértékben reális a jövőbeli megvalósulása, de közösségi összefogás nélkül aligha sikerülhet.
A Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó és Élményprogram kiállítói között szerepelt a mezőgazdasággal és élelmiszeriparral foglalkozó Vitafort Zrt. A vállalat a legnagyobb magyar takarmánygyártók egyike, részesedése a hazai takarmánypiacon 25 százalék. Takarmánygyártóként kiemelt figyelmet fordít a fenntartható, nagy tápértékű alapanyagok felkutatására. Az algát mint immunerősítő összetevőt, alternatív fehérje- és zsírsavforrást egyaránt vizsgálja. A vállalat tevékenységében a rovarfehérjében rejlő lehetőségek kutatása szintén prioritást élvez.
A felelős élelmiszer-ellátás másik nagy úttörője a Virgin Oil Press Kft. – Grapoila. A hidegen sajtolt olajok gyártására specializálódott cég kezdettől fogva zero waste technológiát alkalmaz. A hulladékmentes gyártásnak köszönhetően igen sokszínű a termékpaletta, melybe mára több mint 25-féle saját gyártású olaj, számos magkrém, magliszt, natúrkozmetikum és állateledel-kiegészítő tartozik. Upcycling alapanyagainak köre napról napra bővül, így sokszor más iparágak hulladékából teremtenek értéket, finom és egészséges élelmiszereket állítva elő.
A Virgin Oil Press Kft. – Grapoila üzemei fenntartható módon működnek, Great Taste-díjas termékeiken kívül figyelemre méltó a budapesti irodájuk körül kialakított permakultúrás kert és oktatóbázis, melynek programjai évről évre egyre több látogatót vonzanak.