Hamarosan kezdődik a dinnyeszezon, jövő hét végétől egyre nagyobb mennyiségben kerülhet a hazai áruházakba az idei termés – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Nobilis Márton a bejelentés alkalmából hangsúlyozta, hogy az élelmiszeripar fejlesztésére biztosított, összesen 750 milliárd forintos pályázati keret javítani fogja a termelés hatékonyságát a következő években. Az agrártárca minden kezdeményezés iránt nyitott, amivel a gazdákat segítheti, a fejlődéshez a nagyvállalatok és a kereskedelmi láncok is hozzájárulhatnak – tette hozzá.
A jelenleg kapható spanyol, görög importdinnyéket a szokásos július közepe helyett idén már július elején leválthatja a hazai kínálat.
Az egyik legnagyobb nemzetközi szupermarketlánc hazai igazgatóságának elnöke szerint az idei dinnye kiválónak ígérkezik, a magyar termelők első szállítmányai június 21-én futhatnak be a raktárakba.
Júliustól pedig már külföldre is juthat a magyar dinnyéből. A legfontosabb exportpiacai Csehország, Lengyelország, Litvánia, Románia és Szlovákia.
Nem ismerünk hűsítőbb gyümölcsöt a dinnyénél: a görögdinnye és a sárgadinnye is igazi nyári finomság. Nem állítjuk, hogy önmagukban nem tökéletesek, de most segítünk megcsillogtatni a kreativitásod a konyhában, és mutatunk pár izgalmas fogást.
A tapasztalatok alapján a magyar vevők a hagyományos fajtákat keresik, de egyre népszerűbbek az újabbak is: a mini, a mag nélküli és a sárgabélű dinnye.
Kizárólag az egészséges táplálkozás számít fenntarthatónak. Ideje végre gátat szabnunk a mértéktelen húsfogyasztásunknak, hiszen – ahogy egy korábbi, a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expót bemutató cikkünkben is írtuk – „a jóléti társadalmaknak jelentősen meg kell(ene) változtatniuk a táplálkozási szokásaikat a növényi élelmiszerek javára.”
Forrás: MTI Kiemelt kép: Canva
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Heti hírlevelünk, ami segít naprakésznek maradni a fenntarthatóság legfontosabb témáiban. Ne maradj le, iratkozz fel és olvasd el cikkeinket!
Az e-mail címem kitöltésével hozzájárulok személyes adataim feldolgozásához.
Ez az oldal sütiket használ a lehető legjobb felhasználói élmény elérésének érdekében.
A greendex.hu adatkezelési és adatvédelmi szabályzata itt találhatók.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindenképpen engedélyeznie kell, hogy el tudjuk menteni az Ön süti beállítási preferenciáit.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Statisztikai sütik
A statisztikai sütik lehetővé teszik a honlap üzemeltetője számára, hogy a felhasználói szokásokat anonimizált adatokként elemezzék, ezzel hozzájárulva a magasabb szintű felhasználói élményt támogató fejlesztésekhez.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.