Mégsem eszünk meg hetente egy bankkártyányi műanyagot?
Az elmúlt években futótűzként terjedtek a hírek arról, hogy a vérünktől kezdve a méhlepényig már mindenhol ott vannak a mikroműanyagok. Egy friss interjú azonban rávilágít: a jelenlegi mérési módszereink olyannyira pontatlanok lehetnek, hogy az eddigi riasztó eredmények egy része akár fals is lehet. A Yale Environment 360 magazin Cassandra Rauert környezetkémikussal beszélgetett, aki a világ egyik első, teljesen műanyagmentes laboratóriumát építette fel, hogy végre tisztán lássunk a kérdésben.
Bár a mikroműanyagok jelenléte az óceánokban és a talajban megkérdőjelezhetetlen tény, az emberi testre gyakorolt hatásuk és a bennünk lévő mennyiségük körül rengeteg a bizonytalanság. Cassandra Rauert, a Queenslandi Egyetem kutatója szerint a tudományos világ egyelőre sötétben tapogatózik, leginkább azért, mert a mérésekhez használt eszközeink és laborjaink maguk is ontják magukból a műanyagot.
Rauert saját magán is végzett teszteket, és amikor a saját vérében megdöbbentően magas polietilén-szintet (a leggyakoribb műanyagfajtát) mért, gyanakodni kezdett. Kiderült, hogy a vérben természetesen is jelen lévő lipidek (zsírok) kémiai építőkövei annyira hasonlítanak a polietilénhez, hogy a mérőműszerek egyszerűen összetévesztik a kettőt.
Ez azt jelenti, hogy ha nem nézzük át elég alaposan az adatokat, a zsírok fals pozitív eredményt adhatnak a polietilénre – magyarázta a kutató.
Rauert csapata tavaly publikált egy tanulmányt, amelyben rámutattak: 18 korábbi, az emberi vér mikroműanyag-tartalmát vizsgáló nagy kutatás valószínűleg egyáltalán nem számolt ezzel a hibafaktorral, így az általuk kimutatott mennyiségek jócskán túl lehetnek becsülve.
Ehhez adódik hozzá a keresztszennyeződés problémája. Egy átlagos laboratórium tele van műanyag felszerelésekkel, a levegőben pedig láthatatlan műanyagszálak szállnak. Ha egy biológiai minta csak egy pillanatra is érintkezik ezekkel, az eredmény máris torzul. Többek között erről is beszélt a Greendexnek dr. Bordós Gábor, a mikroműanyagokról készített podcastunkban.
A 100%-ban műanyagmentes szoba
Hogy végre valós adatokat kapjanak, Rauerték egy építésszel közösen a nulláról építettek fel egy laboratóriumot. A fa és a karton a penészveszély miatt szóba sem jöhetett, így maradt az üveg és a rozsdamentes acél. A három egymásba nyíló, túlnyomásos szobában (ahol az ajtónyitás kifelé fújja a levegőt, hogy ne jusson be szennyeződés) végül századannyira csökkentették a műanyagrészecskék jelenlétét, mint egy normál laborban.
Megdőlhet a bankkártya-mítosz?
Az egyik leggyakrabban idézett, médiát is bejárt állítás szerint egy átlagember hetente körülbelül 5 gramm, azaz egy bankkártyányi műanyagot eszik meg. Amikor a kutatót erről kérdezték, határozott választ adott:
Ezt már teljességgel megcáfolták. Vizsgáltuk, hogy a műanyag ételtárolókból mennyi részecske oldódik ki különböző körülmények között. Valóban válnak le róluk műanyagok, amiket mérni is tudunk, de a mennyiség a közelében sincs ennek.
Persze ez nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk. Rauert hangsúlyozza, hogy az óvatosság továbbra is indokolt. Bár maguknak a fizikai mikroműanyag-darabkáknak az egészségügyi hatásait még nem ismerjük (többségük valószínűleg egyszerűen kiürül a szervezetből, mert túl nagy ahhoz, hogy a bélfalon át a véráramba jusson), a műanyagokhoz adott vegyszerek – mint a ftalátok és biszfenolok – bizonyítottan károsítják a hormonrendszert és hozzájárulhatnak olyan betegségekhez, mint a 2-es típusú cukorbetegség.
Mit tehetünk a mindennapokban a kutató szerint?
- Száműzzük a műanyagot a konyhából: A legfőbb forrást a konyhai eszközök jelentik. A műanyag vágódeszkákról minden vágással mikroszkopikus darabok kerülnek az ételbe. Cseréljük le ezeket és a többi konyhai eszközt fára, bambuszra vagy fémre, és soha ne mikrózzunk ételt műanyag dobozban!
- Porszívózzunk gyakrabban: A lakásban lévő tárgyakból kioldódó műanyag adalékanyagok jelentős része a házi porban köt ki.
- Felejtsük el a szárítógépet a műszálas ruháknál: A poliészter és nejlon ruhák szárítógépben történő pörgetése rengeteg műanyagszálat szakít le, amik a levegőbe kerülve a tüdőnkben végezhetik. Ezeket a ruhákat érdemesebb levegőn szárítani.
⠀A műanyagszennyezés tehát valós probléma, de a pánikkeltés helyett most jött el az ideje annak, hogy a tudomány – a technológiai hibákat kiküszöbölve – végre pontos és megbízható válaszokat adjon arra, mi zajlik valójában a testünkben. (YaleEnvironment360)
