Úszóláp-újratelepítés, erdei iskola: hogyan fogható meg a diákok figyelme a természetvédelemben? – Interjú

Szigetszentmiklóson van egy terület, amelynek természetvédelmi jelentősége óriási, ám évekkel ezelőtt egy súlyos szennyezést követően gyakorlatilag megsemmisült ez a különleges élőhely. Azonban a Batthyány Kázmér Gimnázium erdei iskolásai és pedagógusai vízügyi szakemberekkel karöltve olyat hoztak itt létre, amely nem csak az úszóláp ökológiai értékét adhatja vissza, hanem az összefogásra és környezeti nevelésre is remek példa. A projektről, a lehetőségekről és a diákok hozzáállásáról Czita Zoltánnal, a projektet megálmodó egyik pedagógussal beszélgettem.

A szigetszentmiklósi úszóláp rekonstrukciója hatalmas és egyedülálló vállalás egy iskola életében. Mi volt az pont, amikor eldöntötték, hogy belevágnak ebbe? 

Több kis véletlen vezetett el minket az úszóláp újraélesztéséig. 2001 óta vannak nálunk erdei iskolák az ötödik és nyolcadik évfolyamban. Ezek ottalvós, természetismeretre alapuló események voltak, ahol a gyerekek közösségi összekovácsolása is kiemelt célunk volt. A Covid-világjárvány idején és sajnos azóta is, főként finanszírozási okok miatt nehezen hozható össze egy ilyen hosszabb erdei iskola. Mi pedagógusok azonban nem szerettük volna ezt elengedni, hiszen itt olyan dolgokat adhatunk át a gyerekeknek, amit az iskolapadban jóval nehezebb. Ezért kerestünk egy olyan témát, ami Szigetszentmiklóson van helyben. Ekkor jött Schwarzenberger Magdolna kolléganőnktől az ötlet, hogy induljunk el az úszólápok irányába, hiszen adott volt a szennyezés utáni helyreállítás. Így eköré szerveztük az erdei iskolát: megismertettük a gyerekekkel, mi is az az úszóláp, és az első évben már egy olyan szelvényt kellett készíteniük, ami hasonlít erre a képződményre.

Az ország egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófája 2020 decemberében történt, amikor ismeretlen elkövetők mintegy hatezer liter fáradt olajat öntöttek a Ráckevei (Soroksári)-Duna egyik esővíz-elvezető csatornájába. A sűrű, toxikus anyag egyenesen a szigorúan védett területre ömlött, ahol hatalmas pusztítást végzett a páratlan növény- és állatvilágban, mintegy 60×60 méteres területen teljesen megsemmisítve a különleges úszólápi szakaszt. A vízügyi szakemberek több hónapos, megfeszített kármentesítési munkával és több mint 600 tonna veszélyes hulladékká vált olajos iszap, illetve növényzet kitermelésével ugyan megakadályozták a szennyezés továbbterjedését a nyílt vízre, de az ökoszisztéma természetes regenerálódása rendkívül hosszú időt vesz igénybe. Ennek a folyamatnak a felgyorsítására a kármentesítés óta eltelt években helyi pedagógusok, civil szervezetek és diákok úszólápszigetek folyamatos telepítésével próbálják újraéleszteni a megcsonkított területet, hogy a víz tisztább lehessen. 

Amikor elkészültek az első szelvények, a gyerekek maguk mondták ki, milyen szomorú, hogy elpusztult ez a terület, és jó lenne folytatni ezt a projektet. Először egy malteros ládában készítettünk makettet, majd úszóláp szakértőket is bevontunk. Dr. Balogh Márton szabadalma adta a kiindulópontot, miként lehet az úszólápszigeteket felhasználni szennyvíz vagy szürkevíz tisztítására.

Az úszóláp, vagy lebegő láp, egy rendkívül különleges, vízhez kötődő életközösség, amelyet leginkább „felszínen úszó szárazulatként” lehet elképzelni. Ránézésre olyan, mint egy hagyományos sziget vagy partszéli nádas, de a látszat csal: a növényzet nem a mederfenékbe, hanem egy vastag, vízen lebegő szerves rétegbe gyökerezik.

Mik a legfőbb, hosszú távú célkitűzéseik a területtel?

A cél természetesen a terület teljes rehabilitációja. Az első évben 6 úszólápszigetet telepítettünk, de a területen a gyékény olyan burjánzásnak indult, félő volt, hogy benövi a terület java részét, hogy úgy éreztük, jó lenne meggyorsítani ezt egy kicsit. Így a testvériskolánkkal, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnáziummal beadtunk egy Erasmus+ pályázatot, amelyet az erdei iskolánk keretein belül az úszóláp rehabilitására szerettünk volna felhasználni. Ennek részeként célunk volt, hogy a part menti területeket beborítsuk az úszólápszigetekkel, mert ezt a területet benőtte a gyékény. Miért gond ez? A gyékény alapvetően egy nagyon jó úszólápalkotó növény, ha lebeg, remekül tisztítja a vizet. Ám ha legyökerezik, elveszíti ezt a képességét. Ha pedig a sekély részeken terjeszkedni kezd, nem jöhet létre az úszóláp, mert így feltölti az adott területet. Emellett az úszóláp, ami gyakorlatilag egy szárazulat, lassabban hűl le és lassabban is melegszik fel, így a fajok könnyebben meg tudnak telepedni rajta, mint egy nádasban. Ilyen faj itt a lápon például a hagymaburok orchidea, amely egyébként Dániában őshonos, de a hűvösebb években a ráckevei-soroksári Duna-ágon és a Velencei-tavon is megfigyelték már. 

Mi az az Erasmus+ pályázat? Ez az ösztöndíj az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programja, amelynek keretében magánszemélyek és intézmények pénzügyi támogatást nyerhetnek el külföldi tanulásra, tanításra, szakmai gyakorlatra vagy nemzetközi együttműködésre. 

Az élővilágot tekintve van más kézzelfogható változás is, ami az Önök munkája óta alakult ki?

A képeken látszik, mekkora a változás a régi és új szigetek, valamint az úszóláp és a “sima” növényzet között. Ahol betelepítettük a úszólápokat, ott a sulyom (őshonos vízinövény, amely sűrű szövedéket alkotva elzárhatja a fényt a mélyebb vízrétegek elől) jóval kevésbé tud elszaporodni. Ez azért van így, mert a működő úszólápok rengeteg tápanyagot vesznek ki a vízből, így a sulyom nem tud megtelepedni. Nem tudja mindenhol leárnyékolni a területet, az úszólápok gyakorlatilag természetesen szabályozzák a jelenlétét.

Amióta elkezdtük a munkát, 150 négyzetmétert tudtunk betelepíteni, de 1700 négyzetméteren pusztult el a láp a szennyezést követően. Ha ezt a technológiát szélesebb körben is alkalmaznák, akár az invazívvá vált fajokat is vissza lehetne szorítani, mint amilyen a széleslevelű gyékény. Ez bár remekül bírja az UV-sugárzást, jelenléte és térhódítása nem kedvez az úszólápszigetek fejlődésének.

Amikor ezt a technológiát elkezdték, pillanatok alatt beindult a növények terjedése: az úszólápokat alapvetően a megtelepült növények gyökérgázai és a rizómái tartják a vízfelszínen. Most azonban a magas UV-és hőmérséklet miatt jóval lassabb ez a folyamat. Az első években volt, hogy a nyári meleg, az erős szél következtében újra kellett telepíteni a szigeteket. Azóta van egy védett öböl, ami a “keltetője” ezeknek a szigeteknek: itt megerősödnek, és a következő évben kerülnek ki a nyílt területre.

Összességében azonban, ahol úszóláp van, ott jóval tisztább a terület, ami a szennyezés miatt rendkívül fontos. Így a növények visszatelepülése, a terület újjáéledése is sokkal esélyesebb.

A láp megmentése tehát az erdei iskola feladataihoz tartozik. Milyen többlettudást ad ez a diákoknak?

Az Erasmus+ Úszóláp hete keretében 2025-ben a gimnáziumunkból azok az évfolyamok is eljöttek, akik egyébként nem kapcsolódtak be eddig az úszóláp-építésbe. Ezt követően más helyi iskolák is ellátogattak hozzánk, mint a Bíró Lajos Általános Iskola. A láp híre eljutott egy solymári Waldorf iskolába, ők is részt vettek ebben a projektben. Ez olyan sikeres volt, hogy a tavalyi évben, már a pályázat lezárta után idejöttek kirándulni, és építettek két úszólápot. Hasznosnak tartották, mert ez egy olyan megoldás, ami valós problémára reflektál. A WWF “Természet Bajnokai” díjjal pedig egy jelentősebb összeg is járt. 

Ez nem egy szokványos erdei iskola, hanem mi fenntarthatósági és digitális témahétként is tekintünk rá. A fenntarthatóság adott a rehabilitációval: a gyerekek megismerkednek a környező területek növényvilágával, van térképészet foglalkozás, megismerik, hogy hogyan kell térképet rajzolni, hogyan kell azon eligazodni. 

Mindeközben a kilencedikes osztályok megismerkedhetnek egymással: 15-16 fős csoportokat, ún. klánokat alkotnak, a foglalkozásokon is ilyen keretben vesznek részt pl. a  portyának nevezett terepi taktikai játékban, így az erdei iskolánk afféle csapatépítőként is működik. Egy  tantermi órán ezt nem tudnánk megvalósítani, különösen az osztályok között. Olyan feladatokat adunk nekik, amik segítik, hogy kisebb projekteket valósítsanak meg közösen. Például klánjelvényt kell készíteniük, kreatív módszerekkel meg kell alkotniuk az olajszennyezés történetét, és mindezekhez digitális eszközöket használnak. Ezen kívül például makettet kell készíteniük az úszólápról, a helyi flórát és faunát is beleépítve, amelyet saját tervezésű kinyomtatott 3D modellek segítségével valósítanak meg. Gyakorlatilag lemodellezik a későbbi gyakorlati feladatukat, amikor az úszólápszigeteket ténylegesen elkészítik.

Mennyire kihívás a mai fiatalokat rávenni a kétkezi, gumicsizmás természetvédelmi munkára? Tapasztalt változást a hozzáállásukban a program hatására?

Van, aki az elejétől kezdve szívesen részt vesz benne, van, akit motiválni kell. A projektfeladatok játékos részével ezt meg tudjuk tenni a legtöbb esetben. A projektek kapcsán részfeladatok vannak, amiket szétoszthatnak egymás között: szövegírás, idegen nyelvre fordítás, fotózás és az egész projekt összegyúrása. Ám az együttműködés itt is alapvetés. Ezt a későbbi életükre nézve, amikor már dolgozni fognak, nagyon fontosnak tartjuk, egy átlagos tanórán ezt rendkívül nehéz megtanulni.

A digitális világ, amelyben élnek, azonnali külső megerősítésre épít, számukra ez a megszokott. Ezért mi tapasztalati pontokat adunk, ami valahol összehozza a két világot. A pontok alapján azonban jegyeket is kapnak, biológiából, kémiából, fizikából, földrajzból, informatikából vagy épp testnevelésből. Minden fronton megéri nekik aktívan részt venni a projektben: az elején nehezebben értik, de hamar rájönnek, mennyit profitálhatnak ebből.

Tanárként mennyire tartja ma elengedhetetlennek, hogy az oktatás proaktívan nyisson a fenntarthatóság és a természetvédelem felé? Mit tapasztal a saját környezetében, a hazai pedagógustársadalom mennyire nyitott erre az irányra, és mik a legfőbb gátló tényezők?

Az erdei iskola példáján keresztül meg lehetne tenni: ezt a legtöbb esetben az iskolának kellene kigazdálkodnia, de a költségvetésben nincs erre pénz. Ez számunkra is mindig komoly fejtörést okoz. Hiába van valakiben elhivatottság, érdeklődés a téma iránt, ha az anyagi háttér nem adott a dologhoz és a fenntartó vagy az iskolavezetés sem nézi jó szemmel a dolgot. Például esetünkben a foglalkozásokat sokszor külső szolgáltató segíti, a terepen teljesen másra van igény, az egész foglalkozást másképp kell megszervezni. Ez nem olyan, mintha tanárként felkészülnénk egy tanórára a négy fal között. A gyerekek olyanokkal találkoznak, akinek ez a szakterülete, ők a leghitelesebbek, valamint nagy gyakorlatuk is van az ilyen foglalkozások megtartásában. De úgy kell összeállítanunk egy ilyen foglalkozást, hogy ne csak élvezetes, gyakorlat központú, hanem biztonságos is legyen. Ezt azonban finanszírozni kell. Ráadásul a tanárok esetében az ezzel járó plusz készülést, a szabadidő feláldozását,extra juttatás nélkül nehéz elvárni. Nekünk így csak a fennmaradó időt kell kitölteni, valamint a felügyeletet biztosítani. 

Mit tanácsolna egy olyan kollégájának, aki érdeklődik a téma iránt, és szeretne belevágni egy hasonló, környezettudatos iskolai közösségi projektbe, de nem tudja, hol kezdje?

Úgy gondolom, keresni kell egy célt, egy helyi problémát, amit szeretnének megoldani. Kell ennek egy pilot, egy kisebb csapattal érdemes kipróbálni, hogyan működhetne ez a gyakorlatban is. Ha támogató a vezetés, akkor könnyebb a megvalósítás. De fontos, hogy mindig kis lépésekben kell elindulni, és mindent ki kell próbálni, mielőtt élesedne a projekt. Kétségkívül kell hozzá kitartás és elhivatottság.

Kiemelt kép: https://bkg.edu.hu/teremtsuk-ujra/

Granát-Galló Tímea

A szerző további cikkei