Civil összefogás mentett meg egy Budapest határától kőhajításnyira fekvő területet, ahol figyelemre és megóvásra érdemes, fokozottan védett állatok élnek. A történet azzal a Magyarországon szinte mesébe illő végkifejlettel kecsegtet, hogy a természetvédelem ezúttal a profitszerzés fölé kerekedik, és a táj az marad, ami: élőhely.

Ha találomra megállítanánk az utcán néhány embert, és megkérdeznénk tőlük, hogy tudják-e, mi az a magyar tarsza, legtöbben alighanem valami ősi, mondabeli lényre tippelnének, amely jelentős szerepet játszott honfoglaló eleink hiedelemvilágában. Pedig semmi ilyesmiről nincs szó, hiszen a magyar tarsza egy méretes ízeltlábú, egészen pontosan a fürgeszöcskék rendszertani csoportjának a tagja. Szárnya nincs, repülni nem tud, vagyis azért ragadhatott rá ez a név, mert ellenségei elől menekülve irtóra kell szednie a lábát, tekintettel arra, hogy szárnyra kapni nem tud. Ami még érdekes a magyar tarszában, az, hogy igen ritka, fokozottan veszélyeztetett, Kárpát-medencei bennszülött faj, amely elterjedési területén csak szórványosan, egymástól erősen izolált foltokban fordul elő. Így például Budakeszin, pontosabban a település határában fekvő völgyben.

Megmenekül a völgy

Nagy szerencséje van a magyar tarszának, mert kis híján lakópark épült az élőhelyéül szolgáló, festői szépségű területen. Évekkel ezelőtt egy nagyvállalkozó szerezte meg a területet, amelyet a Budaörsre lefutó, a Kárpátok bérceit idéző Csíki hegyek tesznek vadregényessé. A beruházó méretes társasházakat álmodott a területre, s hogy miről álmodott még, azt a Budapest agglomerációjában fekvő ingatlanok ára alapján nem nehéz kitalálni. A tervből azonban egyelőre  – reméljük végleg – nem lett semmi, mert a helyi, Szigeti Balázs vezette természetvédő civilek akcióba lendültek, amit a helyi önkormányzat is támogatott azzal, hogy helyi védettségű természeti értékké nyilvánította a területet, amire építkezni már nem lehet. A vitából persze per lett, amelyben 2023 tavaszán az álomvölgyben élő állatok állnak nyerésre.

Kapcsolódó bejegyzések

A bányatavakból a természetvédelem fontos területei is lehetnek

A Duna-Dráva Cement Kft. egy hazánkban egyedi, rekultivációs és természetvédelmi projektbe fogott Pest megyében.

Mert él ott sok minden, ami megóvásra méltó. Múlt év tavaszán, madarászás közben a fiammal szerelmes búbos bankákat figyeltünk meg, amint a tollkoronás legény a földről felcsippentett, ízletes bogarakkal kedveskedett reménybeli párjának. Nyaranta a kopasz fák csúcsain pazar tollruhás gyurgyalagok pihennek meg, hogy néhány pillanat múlva már az égbe röppenve, bravúros cikázással folytassák a vadászatot. De él még ott a vörös vércséknek több családja; távcsövem elé került már a ritka darázsölyv; és még valami, ami igazi ritkaságnak számít: az uhu.

Az uhu, avagy a sünök veszedelme

Zord tekintetű, szemet gyönyörködtető, hatalmas madár! A világon talán egyetlen nála is méretesebb bagolyfaj él, az óriás halászbagoly. Az uhu Magyarországon a középhegységek peremén, kőbányákban és sziklás területeken költ. Kedveli a mezőgazdasági területek és a lomberdők – esetleg fenyvesek – közelségét.

Fészket nem épít, tojásait földes sziklapárkányra vagy nagyobb üreg aljába kapart mélyedésbe rakja. Egy-egy alkalmas helyet évtizedekig is használ. Kivételesen fán, ragadozómadarak által épített gallyfészekben is tanyát ver. Igen korán, már március közepén költeni kezd. Fészekalja legtöbbször 2-3 tojásból áll, a kotlási idő átlagosan 34 nap. A fiókák két hónap alatt válnak röpképessé, de már előtte elhagyják a fészket.

Az uhu tipikus csúcsragadozó, a táplálkozási lánc tetején helyezkedik el. Minden nála apróbb állatot elfog. Nem ritka, hogy más kisebb ragadozókat, így macskabaglyot, erdei fülesbaglyot, egerészölyvet is zsákmányol. Fő táplálékai a kb. 200 gramm testtömegű állatok, amelyek elsősorban a hörcsög, a vándorpatkány és a sün.

Fészkelőhelyén állandó madár. Az öreg párok egész évben a szűken vett fészkelőterületükön tartózkodnak. A fiatalok kóborolnak, bárhol felbukkanhatnak.

A szakirodalom úgy tartja, hogy az uhu a Budai-hegységből az 1970-es években kipusztult, azért is számít igazi szenzációnak, hogy Budakeszi közelében felbukkant. Amúgy alig 80 pár fészkel jelenleg egész Magyarországon. Múlt évben kora tavasztól figyeltük őket, hiszen a tojó már március közepén lerakta tojásait, és külön öröm volt, hogy a hosszú költési időszak végén 3(!) kerek fejű, nagy sárga szemeit meresztő fióka gubbasztott a rájuk vigyázó anyamadár mellett. Fészkelőhelyük körül pedig szanaszét hevertek a tüskés bundájukból kifordított, az uhu egyik fő táplálékának számító sünök.

Néhány évtizeddel ezelőtt a vadászok még használták az uhut „csalimadárnak” – mint a ragadozók és a varjúfélék ellenségét – ezek gyérítésére. Erre a célra a fészekből kiszedett fiókákat nevelték fel, majd a kézhez szoktatott uhukat T alakú ülőfákra tették, és egy közeli lesgödörből lőtték le a baglyokat nappal ádázul támadó vetési és dolmányos varjakat, ölyveket, kányákat. Mivel az uhu fokozottan védett madár, ma már szigorúan tilos fiókáinak elszedése, így ez a vadászati mód gyakorlatilag megszűnt. Nem is szólva arról, hogy a baglyokat támadó, korábban kártékony „dúvadnak” tartott prédáló madarak kivétel nélkül védettek.

Összefogás Budakeszin

Az uhu, mint a legtöbb nagytestű ragadozó madár hosszan költ, fiókái lassan fejlődnek, ezért már kora tavasszal lerakja tojásait, a magyar tarsza pedig csak akkor bújik elő téli vackából, ha a déli nap már kellően átmelegíti a száraz gyepeket. Vagyis az élőhelyük bolygatását legkésőbb február végén be kell fejezni. A mi völgyünk időtlen idők óta legelőként is szolgált, ám új tulajdonosa már nem engedi be a területre a marhákat, így a nyílt gyepet az évek alatt lassan mindenütt felverte a sűrű bozót. Főleg kökény és galagonya kezdte meg térhódítását a területen, csökkentve ezzel a magyar tarsza életesélyeit.

Ezért szervezték meg a helyi természetvédő civilek az élőhelykezelésnek nevezett akciót, amelynek lényege a bozót tervezett, szisztematikus megritkítása volt. A kora reggeli, hideg eső sem riasztotta el azt az 50–60 önkéntest, aki a Duna–Ipoly Nemzeti Park szakembereinek irányításával délelőtt fűrészt, fejszét, vasvillát ragadott, és jócskán megritkította a völgy bozótosát. Persze nem irtottunk ki minden bokrot, hiszen ezek fészkelőhelyül szolgálnak az énekesmadaraknak, a galagonya levelét pedig itt élő, ritka lepkefajok hernyói fogyasztják. A levágott cserjék ledarálását a Budakeszi Város Önkormányzatának szakemberei vállalták. 

A program része volt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársainak madárgyűrűzési bemutatója is. Széncinegék, kékcinegék és őszapók kerültek a kifeszített, finom szövésű, zsebes hálókba, de volt benne egy szajkó is, aki ugyancsak azonosítógyűrűt kapott a lábára. Ha ezek a madarak valamiképpen újra kézre kerülnek, fontos, tudományosan feldolgozható adatokat szolgáltatnak a életmódjukról, vonulási szokásaikról.