Mentőakció az uhuk élőhelyéért

Mentőakció az uhuk élőhelyéért
Mentőakció az uhuk élőhelyéért

Civil összefogás mentett meg egy Budapest határától kőhajításnyira fekvő területet, ahol figyelemre és megóvásra érdemes, fokozottan védett állatok élnek. A történet azzal a Magyarországon szinte mesébe illő végkifejlettel kecsegtet, hogy a természetvédelem ezúttal a profitszerzés fölé kerekedik, és a táj az marad, ami: élőhely.

Ha találomra megállítanánk az utcán néhány embert, és megkérdeznénk tőlük, hogy tudják-e, mi az a magyar tarsza, legtöbben alighanem valami ősi, mondabeli lényre tippelnének, amely jelentős szerepet játszott honfoglaló eleink hiedelemvilágában. Pedig semmi ilyesmiről nincs szó, hiszen a magyar tarsza egy méretes ízeltlábú, egészen pontosan a fürgeszöcskék rendszertani csoportjának a tagja. Szárnya nincs, repülni nem tud, vagyis azért ragadhatott rá ez a név, mert ellenségei elől menekülve irtóra kell szednie a lábát, tekintettel arra, hogy szárnyra kapni nem tud. Ami még érdekes a magyar tarszában, az, hogy igen ritka, fokozottan veszélyeztetett, Kárpát-medencei bennszülött faj, amely elterjedési területén csak szórványosan, egymástól erősen izolált foltokban fordul elő. Így például Budakeszin, pontosabban a település határában fekvő völgyben.

A magyar tarsza
Fotó: Canva

Megmenekül a völgy

Nagy szerencséje van a magyar tarszának, mert kis híján lakópark épült az élőhelyéül szolgáló, festői szépségű területen. Évekkel ezelőtt egy nagyvállalkozó szerezte meg a területet, amelyet a Budaörsre lefutó, a Kárpátok bérceit idéző Csíki hegyek tesznek vadregényessé. A beruházó méretes társasházakat álmodott a területre, s hogy miről álmodott még, azt a Budapest agglomerációjában fekvő ingatlanok ára alapján nem nehéz kitalálni. A tervből azonban egyelőre  – reméljük végleg – nem lett semmi, mert a helyi, Szigeti Balázs vezette természetvédő civilek akcióba lendültek, amit a helyi önkormányzat is támogatott azzal, hogy helyi védettségű természeti értékké nyilvánította a területet, amire építkezni már nem lehet. A vitából persze per lett, amelyben 2023 tavaszán az álomvölgyben élő állatok állnak nyerésre.

Mert él ott sok minden, ami megóvásra méltó. Múlt év tavaszán, madarászás közben a fiammal szerelmes búbos bankákat figyeltünk meg, amint a tollkoronás legény a földről felcsippentett, ízletes bogarakkal kedveskedett reménybeli párjának. Nyaranta a kopasz fák csúcsain pazar tollruhás gyurgyalagok pihennek meg, hogy néhány pillanat múlva már az égbe röppenve, bravúros cikázással folytassák a vadászatot. De él még ott a vörös vércséknek több családja; távcsövem elé került már a ritka darázsölyv; és még valami, ami igazi ritkaságnak számít: az uhu.

Az uhu, avagy a sünök veszedelme

Zord tekintetű, szemet gyönyörködtető, hatalmas madár! A világon talán egyetlen nála is méretesebb bagolyfaj él, az óriás halászbagoly. Az uhu Magyarországon a középhegységek peremén, kőbányákban és sziklás területeken költ. Kedveli a mezőgazdasági területek és a lomberdők – esetleg fenyvesek – közelségét.

Fészket nem épít, tojásait földes sziklapárkányra vagy nagyobb üreg aljába kapart mélyedésbe rakja. Egy-egy alkalmas helyet évtizedekig is használ. Kivételesen fán, ragadozómadarak által épített gallyfészekben is tanyát ver. Igen korán, már március közepén költeni kezd. Fészekalja legtöbbször 2-3 tojásból áll, a kotlási idő átlagosan 34 nap. A fiókák két hónap alatt válnak röpképessé, de már előtte elhagyják a fészket.

Az uhu tipikus csúcsragadozó, a táplálkozási lánc tetején helyezkedik el. Minden nála apróbb állatot elfog. Nem ritka, hogy más kisebb ragadozókat, így macskabaglyot, erdei fülesbaglyot, egerészölyvet is zsákmányol. Fő táplálékai a kb. 200 gramm testtömegű állatok, amelyek elsősorban a hörcsög, a vándorpatkány és a sün.

Fészkelőhelyén állandó madár. Az öreg párok egész évben a szűken vett fészkelőterületükön tartózkodnak. A fiatalok kóborolnak, bárhol felbukkanhatnak.

A szakirodalom úgy tartja, hogy az uhu a Budai-hegységből az 1970-es években kipusztult, azért is számít igazi szenzációnak, hogy Budakeszi közelében felbukkant. Amúgy alig 80 pár fészkel jelenleg egész Magyarországon. Múlt évben kora tavasztól figyeltük őket, hiszen a tojó már március közepén lerakta tojásait, és külön öröm volt, hogy a hosszú költési időszak végén 3(!) kerek fejű, nagy sárga szemeit meresztő fióka gubbasztott a rájuk vigyázó anyamadár mellett. Fészkelőhelyük körül pedig szanaszét hevertek a tüskés bundájukból kifordított, az uhu egyik fő táplálékának számító sünök.

Az uhu maga
Fotó: Canva

Néhány évtizeddel ezelőtt a vadászok még használták az uhut „csalimadárnak” – mint a ragadozók és a varjúfélék ellenségét – ezek gyérítésére. Erre a célra a fészekből kiszedett fiókákat nevelték fel, majd a kézhez szoktatott uhukat T alakú ülőfákra tették, és egy közeli lesgödörből lőtték le a baglyokat nappal ádázul támadó vetési és dolmányos varjakat, ölyveket, kányákat. Mivel az uhu fokozottan védett madár, ma már szigorúan tilos fiókáinak elszedése, így ez a vadászati mód gyakorlatilag megszűnt. Nem is szólva arról, hogy a baglyokat támadó, korábban kártékony „dúvadnak” tartott prédáló madarak kivétel nélkül védettek.

Összefogás Budakeszin

Az uhu, mint a legtöbb nagytestű ragadozó madár hosszan költ, fiókái lassan fejlődnek, ezért már kora tavasszal lerakja tojásait, a magyar tarsza pedig csak akkor bújik elő téli vackából, ha a déli nap már kellően átmelegíti a száraz gyepeket. Vagyis az élőhelyük bolygatását legkésőbb február végén be kell fejezni. A mi völgyünk időtlen idők óta legelőként is szolgált, ám új tulajdonosa már nem engedi be a területre a marhákat, így a nyílt gyepet az évek alatt lassan mindenütt felverte a sűrű bozót. Főleg kökény és galagonya kezdte meg térhódítását a területen, csökkentve ezzel a magyar tarsza életesélyeit.

Ezért szervezték meg a helyi természetvédő civilek az élőhelykezelésnek nevezett akciót, amelynek lényege a bozót tervezett, szisztematikus megritkítása volt. A kora reggeli, hideg eső sem riasztotta el azt az 50–60 önkéntest, aki a Duna–Ipoly Nemzeti Park szakembereinek irányításával délelőtt fűrészt, fejszét, vasvillát ragadott, és jócskán megritkította a völgy bozótosát. Persze nem irtottunk ki minden bokrot, hiszen ezek fészkelőhelyül szolgálnak az énekesmadaraknak, a galagonya levelét pedig itt élő, ritka lepkefajok hernyói fogyasztják. A levágott cserjék ledarálását a Budakeszi Város Önkormányzatának szakemberei vállalták. 

Az élőhelykezelők ritkítják a bozótot
Fotó: Illisz L. László

A program része volt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársainak madárgyűrűzési bemutatója is. Széncinegék, kékcinegék és őszapók kerültek a kifeszített, finom szövésű, zsebes hálókba, de volt benne egy szajkó is, aki ugyancsak azonosítógyűrűt kapott a lábára. Ha ezek a madarak valamiképpen újra kézre kerülnek, fontos, tudományosan feldolgozható adatokat szolgáltatnak a életmódjukról, vonulási szokásaikról.

search icon