A bio nem azt jelenti, hogy fenntartható
A bio nem azt jelenti, hogy fenntartható

Az organikus és bio elnevezések könnyen összekapcsolódnak a fejünkben a fenntarthatósággal is, pedig a kettőnek semmi köze egymáshoz. Az ökológiai gazdálkodásban előállított hús legalább annyira szennyező, mint a hagyományos, egy friss kutatás szerint.

Arra számítottunk, hogy az ökológiai gazdálkodás jobb eredményre vezet az állati eredetű termékeknél, de az üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából nincs lényeges különbség.

-Maximilian Pieper, a Müncheni Műszaki Egyetem kutatója

Vannak azonban olyan tényezők is, melyek mégis a biohúsok mellett szólnak. Ha nem csupán az éghajlati károk költségeit nézzük, akkor egyértelműen a javukra szól, hogy az így tartott állatok takarmánya sem vegyipari növényvédőszerekkel, sem pedig műtrágyákkal nem terhelik a környezetet.

A vizsgálatban a bio sertéshúsnak volt a legkisebb lábnyoma, de még ez is 8-szor nagyobb terheléssel bír, mint a legnagyobb lábnyommal rendelkező növények, a nagyipari termesztésű olajos magvak.

Az elemzés egyik fő következtetése, hogy szükséges az állati eredetű termékek, de főképp a húsok árába beépíteni azok éghajlati költségeit. Főképp, hogy egy korábbi kutatás szerint a húsfogyasztás mai szintje az emberek egészségét is károsítja. Minden amellett szól tehát, hogy egy jóval kevesebb húst tartalmazó étrendre álljunk át.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(Guardian)