A japán bíróság szerint az állam nem felelős a fukusimai katasztrófáért
A japán bíróság szerint az állam nem felelős a fukusimai katasztrófáért

Elutasította a legfelsőbb bíróság Japánban azt a beadványt, amelyben a felperesek azt követelték, hogy a japán állam fizessen kártérítést a 2011-es fukusimai nukleáris katasztrófa károsultjainak, s ezzel kimondta, hogy az államot nem terheli jogi felelősség a történtekért.

Összesen mintegy harminc hasonló per indult a japán állam ellen a tragédia miatt, és ez volt az első bírósági döntés az ügyben, amelynek értelmében az erőművet üzemeltető cégnek egyedül kell helytállnia a valamivel több mint 1,4 milliárd jen (mintegy négymilliárd forint) összegű kárigényért.

Japán keleti partját 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg, és az azt követő szökőár súlyosan megrongálta a négy év alatt felépített, 1971-ben átadott fukusimai atomerőművet. A szökőár több mint 19 ezer ember halálát okozta a távol-keleti országban, a Fukusima–1 erőműben keletkezett kár és a nukleáris sugárzás veszélye miatt pedig több száz ezer embert kellett kitelepíteni a katasztrófa első napjaiban. A mai napig több tízezer ember nem térhetett vissza otthonába a térségben.

A fukusimai katasztrófa volt a legsúlyosabb nukleáris baleset az 1986-os csernobili nukleáris katasztrófa óta.

(Forrás: magyarnemzet.hu Kép: pexels.com)

search icon