A klímaválság nem gendersemleges
A klímaválság nem gendersemleges

A klímaválság aránytalanul nagy hatással van a nőkre – különösen a színes bőrű nőkre. Ezért is fontos, hogy a nőknek is vezető szerep jusson a megoldások keresésében.

Az ENSZ becslése szerint az éghajlatváltozás miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek 80 százaléka nő. A természeti katasztrófák közül súlyosan érintik őket a viharok is, mint azt tavaly a közép-amerikai hurrikánok esetén tapasztalták. Emellett indiai kutatók azt találták, hogy az aszályok is a nőket sújtják a legsúlyosabban, a férfiakhoz képest jóval kiszolgáltatottabbá téve őket a jövedelemkiesés, az élelmiszer-bizonytalanság, a vízhiány és a kapcsolódó egészségügyi komplikációk miatt.

A kílmaválság nem gendersemleges. Az egész egy patriarchális rendszerből nő ki, átszövi a rasszizmus, a fehér felsőbbrendűség és a kizsákmányoló kapitalizmus. Az kílmaváltozás egyenlőtlen hatásai pedig még inkább megnehezítik a nemek közötti egyenlőség elérését.

mondja Katharine K. Wilkinson, az „Amit megmenthetünk: Igazság, bátorság, és megoldások az éghajlati válságra” címet viselő, klímakérdéssel foglalkozó női szerzők esszéit tartalmazó antológia szerzője

A klímaválság egy igazságtalan világban alakult ki, és most súlyosbítja a nők, különösen a vidéki területeken vagy a Föld déli részén élők, valamint a feketék, őslakosok és más színes bőrű emberek által tapasztalt sebezhetőségeket és egyenlőtlenségeket. Ennek csökkentése érdekében a NAACP Környezetvédelmi és Éghajlati Igazságszolgáltatási Program szerint fontos, hogy ezek a marginalizált csoportok részt vegyenek az egyenlőtlenség felszámolására és a klímaváltozásra adott válaszok kidolgozásában.

Üdvözölendő irány, hogy manapság egyre több klímamozgalom vezetője nő: gondoljunk csak az új-zélandi miniszterelnökre Jacinda Ardern-re, aki klímavészhelyzetet jelentett be, vagy a svéd tinédzser klímaaktivistára, Greta Thunberg-re, illetve Christiana Figueres-ra, az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének vezetőjére.

A kutatások azt mutatják, hogy a nők vezetése és az egyenlő részvétel jobb eredményeket hoz a klímapolitika, a kibocsátások csökkentése és a Föld védelme érdekében tett erőfeszítésekben.

tette hozzá Wilkinson

(EcoWatch)

(fotó: pexels – Saph Photography)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon