A klímaváltozás hatására a kiotói cseresznyefák egyre korábban virágoznak
A klímaváltozás hatására a kiotói cseresznyefák egyre korábban virágoznak

Idén a kiotói cseresznyefák már március 26-án kivirágoztak, ami kifejezetten korai dátumnak számít. A cseresznyefák virágzását 812 óta rögzítik minden évben, és az eddigi legkorábbi virágzást, március 27-ét 1409-ben jegyezték fel.

A szakértők szerint a tendencia már évek óta tart és egyértelműen összefügg a klímaváltozással. Benjamin Cook, a Columbia Egyetem kutatója szerint a kiotói cseresznyevirágzás dátumainak több mint 1200 évre visszamenőleges feljegyzései rendkívül értékesek a klímakutatók számára, hiszen ezekből a longitudinális adatokból nyomonkövethető a tavasz kezdete és a hőmérséklet is.

A cseresznyefák virágzásának dátuma ezer éven át, 812 és 1800 között viszonylag állandó volt, ezt követően azonban egyre korábbi időpontban kezdődött meg. Cook szerint az azóta tartó felmelegedés nem csak az éghajlatváltozás következménye, hanem az elmúlt évszázadok urbanizációja miatt hőszigetek kialakulása is hatással van rá.

1850-ben a kiotói fák virágzása még április 17. körül kezdődött, de azóta az átlaghőmérséklet Kiotóban 3,4 Celsius fokkal emelkedett. Tokióban idén már március 22-én kivirágoztak a cseresznyefák, ami 1953 óta a második legkorábbi dátumnak számít. A japán fővárosban általában március 25-én kezdődik a virágzás.

A korábbi virágzás jóval sebezhetőbbé teszi a cseresznyefa virágokat a tavaszi fagyok tekintetében, emelte ki Theresa Crimmins, az USA Nemzeti Fenológiai Hálózatának igazgatója.

(444 és Washington Post)

(fotó: pexels – zhang kaiyv)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon