El tudod képzelni, hogy hetekig, hónapokig, sőt akár évekig nem hagyod el a lakásod? Hogy lényegében soha nem találkozol más emberekkel? Hogy a társadalomból kiszakadva egy párhuzamos világban élsz? Ha igen, akkor nagyjából tudod, milyen a hikikomorik élete. De vajon kik ők, mit lehet róluk tudni?
Tamaki Saito japán pszichiáter 1998-ban írt először azokról, akik modernkori remeteként teljesen elzárkóznak a világtól. Mindezt teszik akár úgy, hogy közben egy sokmilliós nagyváros szívében élnek. Nevet is talált nekik: hikikomori. A szót a hiki (visszavonulni) és a komori (benn lenni) igékből alkotta meg. Mindez azonban nem csak fizikai elszigeteltséget jelent, ugyanis ezek az emberek gyakran depresszióhoz hasonló tünetekkel, szociális fóbiával vagy épp bűntudattal is küzdenek, és nem akarnak vagy nem tudnak a társadalom részévé válni.
A világjárvány alatti karantén időszakában megtapasztaltuk, milyen a bezártság állapota. A modernkori remeték izoláltsága viszont sokkal több ennél. Itt nem arról van szó, hogy csak ritkán mozdulunk ki otthonról, és ha elmegyünk, maszkot húzunk, és igyekszünk alig érintkezni másokkal. A hikikomorik konkrétan hónapokig, évekig nem hagyják el a szobájukat, illetve a lakásukat. Szociális életük, ha volt egyáltalán, teljesen leépül, elszigetelik magukat a társadalomtól.
Hányan vannak?
Egy kormányzati felmérés szerint ma a 15 és 64 év közötti japánok 2 százaléka, nagyjából 1,46 millió ember él modernkori remeteként, otthonát szinte soha el nem hagyva. Más becslések szerint a valós szám inkább a 2 millióhoz áll közelebb, és egyesek szerint a jövőben akár 10 milliót is elérheti a bezárkózók száma.
Mi áll a jelenség hátterében?
A japán társadalom hierarchikus felépítése és szigorú szabályai, például a munkahelyi kultúra sajátosságai sokak számára nehezen elviselhetők. Ráadásul az elmúlt évtizedek gazdasági átalakulásai leegyszerűsítették a fiatalok számára kínálkozó karrier lehetőségét, egyben még inkább kompetitívvé tették a munkaerőpiacot. Az országban ugyanakkor nagyon erős a sikertelenséghez és a vélt vagy valós tétlenséghez kötődő szégyenérzet.
Ennek nyomán a fiatalok gyakran azt érzik, hogy hiába küzdenek, nem tudnak kilépni szüleik árnyékából, bármit is tesznek, nem jutnak előrébb. Az ebből fakadó frusztrációt pedig azzal ellensúlyozzák, hogy magányosan elbújnak szobájukban. Sokan még a harmincas éveikben vagy azt követően is szüleik otthonában élnek. Az ilyen emberek egy része személyes kudarcként fogja fel a helyzetet, közben különféle fóbiák sora, szorongás, leromlott hangulat alakul ki náluk, tehát a depresszió tüneteihez nagyon hasonló állapotok.
Kapcsolódó bejegyzések
Mit tegyünk, ha ránk tör a klímaszorongás? – Holnapután
A Holnapután aktuális adásában Csizmadia Máté klímapszichológussal beszélgetünk a klímaszorongásról és a hozzá kapcsolódó kihívásokról.
Mindebben az a legnehezebb, hogy a hikikomorik valójában vágynak más emberek társaságára, arra, hogy a közösség tagjaivá válhassanak, vagy éppen arra, hogy partnerre, társra találjanak. A gondolat viszont, hogy mindezért tegyenek, kínzó szorongást ébreszt bennük. Ezt a vágyukat leginkább a virtuális terekben és az online videójátékokban élik ki. A társadalom többi tagjával való kapcsolatuk javarészt ezekre a színterekre korlátozódik.
Nem mindenki hikikomori, aki hajlamos a visszahúzódásra. Előbbiek alapvető jellemzője, hogy
• legalább fél éve nem hagyták el otthonukat,
• fizikailag is elszigeteltek,
• a társas kapcsolatoktól elzártan élnek,
• nem vállalnak olyan feladatot, amelynek teljesítéséhez kapcsolatba kell lépni másokkal,
• vagy nem vállalnak semmilyen feladatot, munkát.
Azt is érdemes látni, hogy a hikikomorik nem feltétlenül fiatalok, sőt nem is feltétlenül az anyagi kilátások szűkössége miatt választják a remetelétet. A hikikomorik egy része távmunkában dolgozik, a többieket viszont idősödő szüleik tartják el. Vannak, akik a nyugdíjba vonulás vagy a munkaerőpiacról való kiesés után válnak hikikomorivá. Ha lehet, a probléma még súlyosabb az idősebbek esetében, akiknek még kisebb esélyük van új szociális háló kialakítására, ráadásul gyakran a család sem tud nekik segíteni.
Világjelenséggé válik?
Japánban már a 2000-es években lehetett menedzselni az életet kizárólag online vásárolva. A világ többi pontján, ahogy hazánkban is, a világjárvány adott nagy lökést a házhozszállítási iparágnak, így ma már nálunk sem elképzelhetetlen, hogy megjelenjenek a hikikomorikhoz hasonló életformájú emberek.
Kapcsolódó bejegyzések
5+1 túra, amit ne hagyj ki tavasszal!
A tavasz minden természetrajongót a szabadba hív, hiszen a szürke téli napok után csak úgy szomjazzuk az erdőt.
Magyarországon is egyre gyakoribb, hogy a fiatalok akár még harmincas éveikben is a szüleikkel élnek, persze nem feltétlenül azok miatt a problémák miatt, mint japán társaik. A „mamahotelben” való élet tehát nem egyenlő a hikikomorik remeteségével, hiszen a hazai (és a fejlett világban sokfelé jellemző) probléma elsősorban gazdasági természetű.
Ezzel együtt Japánon kívül is egyre több országban jelentek meg hasonló életformát választó emberek, már amennyiben ezt választásnak fogjuk fel. Helyesebb külső és belső tényezők nyomán kialakuló állapotról beszélni. A Japánon kívül élő hikikomorik száma Dél-Koreában a legmagasabb, ahol 350 ezer és 0,5 millió közé teszik a számukat.
