Áramot termel majd a rajongók ugrálása a Coldplay következő koncertjén

Áramot termel majd a rajongók ugrálása a Coldplay következő koncertjén
Áramot termel majd a rajongók ugrálása a Coldplay következő koncertjén

A fenntarthatóság mellett régóta elkötelezett angol együttes jövőre induló turnéja sok szempontból rendhagyó lesz. Terveik szerint minden koncertjük egyben környezetvédelmi akciók is lesznek, melyben egy különleges technikai megoldás is szerepet játszik.

A márciusban kezdődő turné állomásain egy különleges padló biztosítja majd a banda és a színpadi berendezések áramellátását. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a padló akkor tudja megtermelni a szükséges energiát, ha a rajongók ugrálnak, tombolnak.

A buli így addig tart, amíg a rajongók izomból csápolnak: ha abbamarad a tombolás a fények is kialszanak. Ezen felül az együttes minden eladott jegy után ültet egy fát. Ezzel együtt sem teljesen elégedettek, hiszen a turné során repülőgéppel közlekednek, de próbálják minél inkább ellensúlyozni az így képződő kibocsátásukat.

A Coldplay zöld szemléletmódja nem új keletű. A brit banda két évvel ezelőtt mutatta be 12 pontos tervét, ami a turnék általi szén-dioxid-kibocsátást igyekszik csökkenteni, de ehhez más eszközöket is felhasználnak. A koncerteken üzembe helyezett ventilátorok többségét például akkumulátorról működtetik. (BBC/hvg Fotó: wikipedia)

search icon