Az állatvédők szabadon mozoghatnak az év végén
Az állatvédők szabadon mozoghatnak az év végén

Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára, hogy az ilyenkor nagyobb eséllyel veszélybe kerülő állatoknak segítséget nyújthassanak.

Ovádi Péter állatvédelemért felelős miniszteri biztos kezdeményezésére a rendőrség 2020. december 31-én 20 óra és 2021. január 1-jén 5 óra között az állatok védelme érdekében igazolásként elfogadja a bejegyzett, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított, a védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet által előírt okiratot.

A szilveszter környéke mindig nehéz az állatok számára, mert a tűzijátékok és petárdák nagyon ijesztőek számukra. Bár idén a magánszemélyek csak saját ingatlanukon használhatnak pirotechnikai eszközöket, ez az állatok számára nem jelent semmilyen pozitívumot.

A miniszteri biztos az intézkedéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy ha egy civil szervezetnek bejelentés alapján befogást vagy elhelyezést kell biztosítania, akkor azt jogszerűen teheti meg az igazolás birtokában, ugyanakkor az állatvédők egységes megítélése érdekében fontosnak tartja, hogy ezzel senki ne éljen vissza. Éppen ezért az igazolást csak abban az esetben fogadja el a rendőrség, ha a kérdéses civilszervezet fő tevékenysége az állatvédelem.

(MTI)

search icon