Az ENSZ Gazdasági Bizottsága hosszabb tartósságot szorgalmaz az akkumulátorok számára
Az ENSZ Gazdasági Bizottsága hosszabb tartósságot szorgalmaz az akkumulátorok számára

Arra akarja kötelezni az autógyártókat, hogy vállalják az elektromos és hibrid autóikba épített akkumulátorok minimális élettartamát. Erről az országok az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának  Genfben megrendezett, a gépjárművekre vonatkozó előírások harmonizációjával foglalkozó világfórumán állapodtak meg elvben.

Az „elvi megállapodás” azt jelenti, hogy még nincs kötelező érvényű döntés. Az ütemterv szerint 2022 márciusában szavaznak a kötelező érvényű rendelettervezetről. Ezt követően a tervezetet elfogadó országoknak át kell ültetniük az ENSZ követelményét a nemzeti jogba. Az ENSZ közleménye szerint a rendelet így 2023-tól léphetne hatályba.

Ha a jelenlegi tervezetet jövő tavasszal elfogadják, akkor az akkumulátorok tartósságára a következő követelmények vonatkoznának: öt év vagy 100 000 kilométer megtétele után az akkumulátor eredeti energiatartalmának kevesebb, mint 20 százalékát veszítheti el. Nyolc év vagy 160 000 kilométer után a veszteség nem haladhatja meg a 30 százalékot. Az ENSZ szerint a cél a rossz minőségű akkumulátorok használatának megakadályozása. Ez kulcsfontosságú lépés az elektromos járművek környezeti teljesítményének javítása érdekében és az alacsony károsanyag-kibocsátás elérésében.

Azonban a rendelet még tovább menne: a fogyasztók jogot kapnának a tájékoztatáshoz. A javasolt rendelet értelmében az akkumulátorok állapotáról és maradék kapacitásáról szóló pontos információk szabadon hozzáférhetővé válnak majd a jármű tulajdonosai számára.

Forrás (electrive.com)

search icon