Az erdők napja után kezdődik a tavaszi nagytakarítás
Az erdők napja után kezdődik a tavaszi nagytakarítás

Harmadik alkalommal hív a természet megtisztítására az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) és az Aktív Magyarország a Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt! elnevezésű akció keretében.

Az akció március 21-én, az erdők nemzetközi napján indult, és egészen április 22-ig, a Föld napjáig tart. Az idei kezdeményezéshez minden eddiginél több szervezet, közel 60 állami erdészet, nemzeti parki igazgatóság, számos önkormányzat és civil szervezet csatlakozott.

Az AÖFK közleménye szerint, a kampány kettős céllal indul. Egyrészt a szervezők szeretnék különböző szemétszedő túrákon megtisztítani a kedvelt kirándulóhelyeket, másrészt pedig az „erdőjáráshoz kapcsolódó etikettet” kívánják megismertetni a nagyközönséggel. Az idei kampány fő támogatója az Energiaügyi Minisztérium.

Emlékeztettek arra: tíz éve ünnepeljük március 21-én az erdők nemzetközi napját. Az ENSZ felhívására ezen a napon világszerte az erdők és az erdő élővilágának fontosságára, illetve védelmére hívják fel különböző akciókkal a figyelmet.

Ehhez a gondolatisághoz kapcsolódik az Aktív Magyarország és az AÖFK által 2021-ben életre hívott „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki együtt a természetet” akció. A kampány legfőbb célkitűzései az elmúlt három évben mit sem változtak: minél többen ragadjanak kesztyűt, illetve szemeteszsákot, és túrájuk során annyi szemetet juttassanak vissza a civilizációba, amennyit csak tudnak.

A kampány a szemléletformálásra, valamint a prevencióra is nagy hangsúlyt fektet, legfontosabb üzenete, hogy semmilyen hulladéknak nincsen helye az erdőkben. A közel 60 közreműködő szervezet a következő egy hónapban számos szemétszedő túrát fog indítani, melyekhez várják az önkéntesek csatlakozását. A szemétszedő túrák a tavaszinagytakaritas.hu oldalon folyamatosan válnak majd megismerhetővé.

A tavaszi nagytakarításra olyan mozgalomként tekintenek a szervezők, amelynek célja, hogy pár év múlva okafogyottá váljon a kezdeményezés, hiszen ha nincs hulladék a természetben, akkor nem is kell azt megtisztítani. Mivel a szemétszedés valójában tüneti kezelés, így a legfontosabb, hogy megelőzzük a hulladék kikerülését a természetbe – hívták fel a figyelmet.

(Tavaszi nagytakarítás)

search icon