Az EU intézkedéseket javasolt a halászati és akvakultúra-ágazat fejlesztésére
Az EU intézkedéseket javasolt a halászati és akvakultúra-ágazat fejlesztésére

Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot terjesztett elő az uniós halászati és akvakultúra-ágazat fenntarthatóságának és ellenálló képességének javítására.  

Virginijus Sinkevicius környezetvédelemért felelős uniós biztos, a brüsszeli sajtótájékoztatón az intézkedés bemutatásakor elmondta, az EU célja a tisztább energiaforrások használatának előmozdítása és a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése, a klímasemleges halászati és akvakultúra-ágazat kialakítása, valamint az ágazat tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatásának csökkentése. A javaslatok középpontjában szerepel az is, hogy az ágazatot vonzó munkahellyé tegyék a fiatalabb nemzedékek számára – közölte. 

Tájékoztatása szerint az intézkedések támogatják azt a törekvést, hogy a halászati és akvakultúra-ágazat nettó nulla kibocsátású ágazattá váljon 2050-re. Segítik az ágazatot az energetikai átállás felgyorsításában az üzemanyag-hatékonyság javítása és a megújuló, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra való átállás révén.  

Az Európai Bizottság vonatkozó közleménye szerint a testület cselekvési tervet is előterjesztett, hogy az EU környezetvédelmi célkitűzéseivel összhangban csökkentse a halászati tevékenységek tengeri ökoszisztémákra gyakorolt káros hatását. Célja elsősorban a halászat tengerfenékre gyakorolt kedvezőtlen hatásának csökkentése.  

Az uniós bizottság felszólította a tagállamokat, hogy hozzanak állományvédelmi intézkedéseket a védett tengeri területek hatékony megőrzésére és kezelésére. Az erőfeszítéseknek magukban kell foglalniuk a halak ívási és ivadéknevelő területeinek védelmét, a halpusztulási arányok csökkentését, valamint az érzékeny fajok és élőhelyek fő területeinek helyreállítását. A tagállamoknak emellett biztosítaniuk kell, hogy legkésőbb 2030-ig valamennyi védett tengeri területen fokozatosan megszüntessék a fenékhalászatot, és azt egyetlen újonnan létrehozott védett tengeri területen se engedélyezzék. Az első intézkedéseket már 2024 márciusáig meg kell hozni az élőhelyvédelmi irányelv szerinti Natura 2000 területekre vonatkozóan.

(MTI

search icon