Az EU környezetvédelmi együttműködésről írt alá megállapodást Norvégiával
Az EU környezetvédelmi együttműködésről írt alá megállapodást Norvégiával

Az Európai Unió az éghajlattal, a környezettel és a környezetvédelemmel, az energiával és a tiszta iparral kapcsolatos együttműködés elmélyítése érdekében megállapodást írt alá Norvégiával – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Von der Leyen az együttműködésről szóló megállapodás brüsszeli aláírásakor, Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnökkel közösen tartott köszöntőjében elmondta: az EU és Norvégia „zöld szövetsége” új és zöld fejezetet nyit a felek között már amúgy is gyümölcsöző energetikai együttműködésben.

A megállapodással a felek újra megerősítették elkötelezettségüket amellett, hogy az EU-ban 2030-ra 55 százalékkal csökkenjen az üvegházhatásúgáz-kibocsátás az 1990-es szinthez képest, 2050-re pedig megvalósítsa a klímasemlegességet. Kiemelte továbbá: céljuk, hogy a globális hőmérsékletemelkedést a 2015-ös párizsi megállapodás szerinti 1,5 Celsius-fokos határértéken belül tartsák, miközben garantálják az energiabiztonságot, a környezetvédelmet és az emberi jogok betartását. Az EU és Norvégia szorosan együtt fog működni a párizsi megállapodás és az ENSZ biológiai sokféleséggel foglalkozó konferenciáján (COP15) elért történelmi jelentőségű megállapodás sikeres végrehajtása érdekében – húzta alá von der Leyen.

Azt akarjuk, hogy társadalmaink és gazdaságaink felvirágozzanak, miközben csökkentik a kibocsátásokat, védik a természetet, dekarbonizálják energiarendszereinket és környezetbarátabbá teszik iparunkat. Ez a zöld szövetség még erősebbé teszi kötelékünket, és lehetővé teszi számunkra, hogy együtt jobb jövőt tervezzünk

– fogalmazott az uniós bizottság elnöke.

Jonas Gahr Störe szerint, a zöld átmenet mindenki számára fontos célkitűzéseit Norvégia az Európai Unióval együtt, a közösség által meghatározott elvek mentén kívánja megvalósítani. Az együttműködés számos területre kiterjed az ipari átállástól az új nyersanyagok felhasználásának elterjesztéséig – mondta a norvég miniszterelnök. Norvégia további lépéseket tesz az energia mélytengeri tárolásának hatékonyabbá tétele érdekében. Oslo és Brüsszel egyesíti erőit az energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok beszerzésében azzal a céllal, hogy együtt dolgozzanak a stratégiai autonómia megteremtésén.

(EU)

search icon